Képviselőjük van, nem hakniznak tovább
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Tízen összeálltak, és megalapították 2004 augusztusában a Tisztelet Társasága nevű szervezetet, amely alig egy év múlva már azt állította magáról, hogy 140-160 ezer tagot számlál. A robbanásszerű növekedést feltételező adatok természetesen az akkori elnöktől, Schmuck Andortól származtak, hivatalos listát arról, hogy kik szerepelnek a tagnyilvántartásban, soha senki sem látott.
Friss árú nyugdíjasokból
2005-ben a társaság leszervezett egy országos koncertsorozatot a nyugdíjasoknak. Az elnök szerint mindezt száz, az idősekért tenni akaró fiatal üzletember finanszírozta, közreműködésüknek azonban a civilszervezet Fővárosi Bíróságon fellelhető papírjaiban nincs nyoma. A 60-as, 70-es évek zenei nosztalgiájára alapozó rendezvényekkel mindenesetre Mezőcsáttól Ajkáig megtöltötték a művelődési központokat.
Korda György és barátai teltházas ingyen koncertjei érezhetően meg is növelték a választásra készülő pártok szemében a szervezet értékét, ami azonnal piacra is került. Az egykori MSZP-s Schmuck a kampány elején megkereste mind a négy parlamenti pártot, hogy az idősek társaságát, és annak célkitűzéseit beajánlja. A megállapodás az MSZP-vel nem jött össze, viszont az MDF elnöke, Dávid Ibolya elfogadta a feltételeket, befutó helyeket ajánlott a szervezet jelöltjeinek. Pártban teljesen ismeretlen Vas János így mandátumhoz is jutott az MDF-frakció tagjaként.
Kámforrá váltak az információk
A választásig dinamikus szervezetnek tűnő Tisztelet Társasága az utóbbi időben már kevesebbet mutatja magát. A korábban Korda-dallal beköszönő honlap és vele együtt az összes információ a szervezet eddigi tevékenységéről eltűnt. A társaság a választások idején még vidéken is működtetett telefonos szolgálatot, az interneten itt-ott fellelhető számok azonban már nem működnek. Az immár politikai képviselettel rendelkező szervezet néhány baráti médiaszerepléstől eltekintve az utóbbi időben nem hallatott magáról.
Rogán Antal V. kerületi polgármester tavasszal belvárosi helyiséget adományozott a TT-nek, amit Schmuck, Vas és a fideszes politikus adott át. A Sas utcai irodában kiderült, hogy a szervezetről szóló ismertetőként a 2005-ös turnéból visszamaradt újságot kaphatják az érdeklődők. A jelentkező nyugdíjasoknak ajánlott segítség pedig arra korlátozódik, hogy a TT alkalmazottja utána néz egy-két információnak.
Rég nem láták az elnököt
Az Index információi szerint a szervezet miután neve alatt bejuttatott egy képviselőt az Országgyűlésbe, nem sok érdeklődést mutatott az MDF iránt. A Tisztelet Társasága jelenlegi elnökét, Gosztonyi Jánost a Demokrata Fórumnál akkor látták utoljára, amikor 2006 februárjában a Parlament kávézóban Dávid Ibolya társaságában aláírta a választási együttműködést. A párt elnöksége azt utóbbi időben egyetlen esetben sem tárgyalt a szervezettel.
A Tisztelet Társasága eltűnéséről megkérdeztük Vas Jánost, a szervezet országgyűlési képviselőjét, ő azonban sem a TT aktivitásának csökkenéséről, sem jövőbeni terveiről nem akart nyilatkozni.