A Vér és Becsület a szovjet csapatok gyűrűjéből 1945. február 11-én kitörést megkísérlő német és magyar katonákról emlékezett meg a Kossuth téren. Ezzel egy időben a Mazsihisz a fasizmus áldozatainak emlékére rendezett ellendemonstrációt, egyúttal tiltakoztak a fasiszta eszmék újraéledése, illetve a neonáci csoportok megjelenése és tüntetése ellen.
A Néprajzi Múzeum előtt, egy kordonnal elkerített széles területen már 11 órakor több, mint 100-an gyülekeztek a neonácinak tartott Vér és Becsület tagjai.
|
A várban akartak emlékezni
| |
Az egyesület korábban a budai Várban tervezte megtartani rendezvényét, amelyen a II. világháborúban a szovjet csapatok által ostromolt budai Várból 1945. február 11-én kitörést megkísérlő német és magyar katonákra kívánt emlékezni, de az I. kerületi önkormányzat január 20. és február 28. közötti kulturális rendezvénye ezt nem tette lehetővé.
|
|
"Hazánkért mindhalálig"
A szervezet tagjai fekete ruhában, sokan kopaszra borotvált fejjel, Árpád-sávos zászlókkal és egy koszorúval vonultak a térre. A koszorú szalagján a következő felirat látható: "Hazánkért mindhalálig. Nem felejtünk! Vér és becsület." A megemlékezés 12 órakor beszédekkel kezdődött el, melyen a felszólalók a II. világháború budapesti ostromára emlékeztek. A demonstrálók a pódium előtt felállítottak egy fakeresztet, amire egy II. világháborús német rohamsisakot helyeztek.
A Kossuth tér másik oldalán, a Mazsihisz antifasiszta tüntetésén 11 órára legalább ezren gyűltek össze. A néma, békésnek szánt rendezvényükön a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló törvény ratifikálását is sürgették.
Decibelre menő szópárbaj
|
Tekintse meg galériánkat! Klikk a képre |
A Kossuth téren 12 órakor hangos üvöltözés kezdődött. A neonáci szervezet megemlékezésének kezdetekor az ellentüntetők egy csoportja hangos "Nácik haza!" skandálásába kezdett. A másik oldalon erre "Mocskos zsidók, senkik vagytok!" volt a válasz. A Vér és Becsület szónoka felszólította szimpatizánsait, hogy ne vegyék figyelembe a túloldalon álló "provokáló csőcselék" kiabálásait. Hangosan pedig azt kiáltotta a mikrofonba, hogy "Nem vagyunk nácik, hanem nemzetiszocialisták!". Eközben az ellentüntetők a kordon mögött felváltva skandálták: Árulók! Gyilkosok fiai! Hitler katonák! Neonácik haza!.
Szeparáltan hagyták el a teret
|
A FiB nem tüntetett
| |
A Fiatal Baloldal (FIB) budapesti szervezete nem tartotta meg a Kossuth téren szombat reggelre tervezett demonstrációját: péntek este faxon jelezték a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK), hogy technikai okok miatt nem tartják meg rendezvényüket, amelyen a szélsőséges szervezetek egyre gyakoribb utcai megjelenése ellen tiltakoztak volna.
Az alelnök a technikai okokról elmondta: vidéki szervezeteik jelezték, az utazás megoldatlansága miatt nem tudnak részt venni a rendezvényen. Budapesti tagjaik közül sokan pedig az MSZP európai uniós kampánynyitó rendezvényén vettek részt.
|
|
A megemlékezés végére a helyzet még feszültebbé vált: a téren több mint 100 rendőr, számtalan rendőrautó és rabomobil volt. A parlament épületét kordonokkal védték. A teret az autósok előtt lezárták, csak a villamos közlekedett. Nem sokkal 13 óra előtt a Vér és Becsület Kulturális Egyesület vezetője megköszönte híveinek, hogy kulturáltan viselkedtek és hogy nem válaszoltak agresszív módon a provokációra, majd arra kérte szimpatizánsait, hogy a rendőrséggel korábban megbeszélt útvonalon hagyják el a teret. A Vér és Becsület tagja a megemlékezés után a kordonhoz mentek és hangosan ordítozva válaszoltak az ellentüntetők bekiabálásaira.
A két tábor tagjai 13 óra után kezdték elhagyni a helyszínt, a kordonok miatt csak a tér két ellentétes irányában távozhattak.
Antifasiszta gyűlés a Kossuth téren
| |
Vér és Becsület Kulturális Egyesület szombati megmozdulása és létezése ellen tiltakoztak a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal és a Modern Magyarország elnevezésű civil szervezettel közösen vasárnap délelőtt a Parlament előtt.
Hardy Mihály, a Modern Magyarország mozgalom vezetőjeként a demonstráción úgy fogalmazott: "a nyilas-náci eszmék nem férnek rá Magyarország politikai térképére", és a szombatihoz hasonló felvonulások súlyos kárt okoznak
Magyarországnak.
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője szerint fontos, hogy a demokrácia megőrizze saját értékeit: a gyülekezés- és szólásszabadságot, az emberi és alkotmányos jogok tiszteletben tartását; ugyanakkor meg kell
őriznie az európai humanizmus és szeretet ősibb értékeit is. Hangsúlyozta: a köztársaság alapértékeinek jegyében fel kell állni és nemet kell mondani az "ordas eszmék" újraéledésére.
A demonstráción a szervezők "Nem kell több vér, csak becsület", "Mi nem fenyegetünk, mi a szélsőjobb ellen tiltakozunk" és "Akik nem tanulnak a történelemből, büntetésül újraélik a múltat" feliratú papírlapokat osztottak szét a mintegy száz résztvevő között, akik a rendezvény végén egyperces néma csenddel emlékeztek a fasiszta diktatúra áldozataira.
|
|
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!