Szeretőt tartott Kovács László

2005.12.11. 15:30
A negyvenéves nőt az egykori külügyminiszter több diplomáciai eseményen feleségeként mutatta be, és még az Európai Parlamentbe is szerzett neki belépőkártyát.

Kovács László egykori külügyminiszter, az MSZP exelnöke szeretőt tartott, akit ráadásul több protokolleseményen is feleségeként mutatott be - írta meg elsőként a Napi Ász. A bulvárlapban megszólalt a negyvenéves Endrényi Éva, aki állítása szerint 2000 óta ápolt intim viszonyt Kovács Lászlóval, sőt amikor a politikust uniós adóügyi biztosnak nevezték ki, a nő követte őt Brüsszelbe.

A bulvárlap szerint Endrényi Éva több diplomáciai találkozóra is elkísérte Kovácsot, így például 2003. májusában jelen volt Rodoszon egy informális külügyminiszteri találkozón, ahol Kovács úgy mutatta be, mint a feleségét. A Vasárnapi Blikk szerint a nőnek még uniós parlamenti belépője is volt Brüsszelben, hogy akár az ülések szüneteiben is meglátogathassa az adóügyi biztost. A lap közli a belépőkártya fényképét is.

"Csodálatos éveket töltöttünk együtt, s nem is tagadom, hogy életem szerelme volt" - nyilatkozta a lapnak Endrényi Éva, aki szerint amióta a sajtónak is mesélt kettőjük viszonyáról, Kovács nem hívta fel őt. A több butikot is üzemeltető Endrényi szerint Kovács László szinte pótapja volt két gyermekének, ráadásul a szoros kapcsolatról Kovács László neje is tudott, csak szemet hunyt az ügy felett.

A Blikknek eljuttatott nyilatkozatában Kovács elismeri a kapcsolatot, amikor azt írja, hogy "két ember magánjellegű kapcsolata csak rájuk és családjukra tartozik... Én a dolgot a családommal tisztáztam, és velük maradtam".

Endrényi Éva szerint egyébként azért lett vége a kapcsolatnak, mert Kovács László Brüsszelben több másik nővel is megcsalta, pedig Endrényi még budapesti boltjait is eladta, csak hogy Kovács közelében legyen.

Egyszer már tagadtak

A K&H VIP-listája nyomán két éve kirobbant botrány kapcsán egyébként már egyszer felmerült, hogy Kovács László szeretője Endrényi Éva. Akkor mindkét fél cáfolt.

"Beperelem, aki hírbe hozott a külügyminiszterrel, s azokat a lapokat, amelyek közölték a házam, valamint az üzletem fotóit - mondta akkor a Színes Mai Lapnak Endrényi Éva - Én több politikussal is jóban vagyok, gyakran megfordulok olyan eseményeken, ahol a pártok vezető személyiségei is jelen vannak, s felháborítónak tartom, hogy ennek ürügyén bárki is azt meri állítani, hogy szorosabb kapcsolatban állok Kovács Lászlóval. Ilyen alapon hírbe hozhatnának Orbán Viktorral is, mert a gyerekem egy iskolába jár Rachellel, a Fidesz-elnök kislányával, s a folyosón szoktunk összefutni az ellenzék vezérével. Néhány szót is váltunk néha."

Kovács sem ismerte be akkor, hogy Endrényihez intim szálak fűzik. "Endrényi Évát ismerem, ám a hölgy nem az élettársam" - nyilatkozta akkoriban a Magyar Nemzetnek.

A brókerbotrányról most a Napi Ásznak egészen másképpen nyilatkozott Endrényi Éva. Közölte, arra készült, hogy feleségül megy Kovácshoz, hogy ne legyen támadási felület, ezért elkezdte felszámolni üzleti vállalkozásait és egy jó ismerőse tanácsára a K&H brókercégénél helyezte el megtakarításait. Tagadta most, hogy a bankcsoport VIP-ügyfele lett volna, hiszen állítása szerint az anyabank elutasította hitelkérelmét.

Az Index az első cikk megjelenése után megkereste az ügyben az illetékeseket, ám Polgár Viktor külügyi szóvivő nem kívánta kommentálni az állításokat, mondván, a volt külügyminiszter magánügyeiről van szó. A kormányszóvivői iroda vissza sem hívta szerkesztőségünket, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig egy szombati rendezvényen jelentette ki, hogy eddig a politika távol tartotta magát a magánszférától és megítélése szerint "ez így van jól".