Ugyan még az életek mentése és az ár lekűzdése jelenti a legnagyobb problémát New Orleansben, a környezetvédelmi hatóságok már az árvízet követő környezeti katasztrófára készülnek. New Orleans környéke az amerikai vegyipar egyik központja, a Mississippi partján baton Rouge és New Orleans között száznegyven üzemben állítanak elő súlyosan mérgező anyagokat.
A Guardian értesülései szerint szinte valamennyi gyár kisebb-nagyobb károkat szenvedett. "Nagyon veszélyes, mérgező anyagok, igazi boszorkánykoktél került a környezetbe" - nyilatkozta a lapnak David Helvarg, a Blue Frontier környezetvédő csoport vezetője. A szennyezés eltakarítása az első becslések szerint hónapokig tarthat.
A természeti katasztrófát tovább súlyosbíthatja, hogy New Orleans déli részén helyi idő szerint kora reggel felrobbant több, feltehetően vegyi anyaggal feltöltött vasúti szerelvény. A robbanás a BBC értesülései szerint egy vegyi üzemet is érintett, a város déli részét sűrű, fekete, savas füst borítja.
A New Orleans-i hatóságok szerint a legrosszabb nem következett be. Igazi katasztrófát az okozott volna, ha nem a város északi részén szakadnak be a gátak, hanem ha keleti és déli irányból öntötte volna el a víz a várost. Ekkor a víz bizonyosan kimosta volna a vegyi üzemek tartályait, nehéz fémekkel és vegyszerekkel szennyezve a vizet.
A helyzet ugyanakkor így is katasztrofális, az áradás kimosta a szennyvízcsatornákat, a várost barnás, bűzlő massza borítja. A hatóságok szerint máris tífuszveszély alakult ki.
Szakértők szerint az ivóvíz szennyezettsége hosszú távon is problémát okozhat. Louisiana déli részén már a hurrikán előtt is nagyon szennyezettek voltak a vizek. A Mississippi az Egyesült Államok legnagyobb folyójaként az ország negyven százalékán biztosítja az öntözővizet a mezőgazdaságban. Az öntözések során kimosott műtrágya a folyóba kerül vissza, így a Mississippi deltájában már így is hatalmas vízfelület, negyed-magyarországnyi területű (25 000 négyzetkilométeres) halott zóna alakult ki a Mexikói-öbölben.
A természeti katasztrófa árnyékábnan a Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal (EPA) mégis a szennyezési normák enyhítésére készül. Az EPA igazgatója Stephen Johnson szerint ha nem enyhítenek a normákon, az fennakadásokat okozhat az országos benzinellátásban.