Castro elindulhat a választásokon
Fidel Castro kubai elnök egészségi állapota annyira kielégítő, hogy a januárban esedékes parlamenti választásokon jelöltként indulhat, jelentette be az elnök testvére, Raúl Castro. Elmondta azt is, hogy Fidel Castro naponta két órát sportol és felszedett néhány kilót, írja a BBC. Hozzátette, kommunista vezetők támogatják Castro döntését, ami annak az előfeltétele, hogy megtarthassa az elnöki pozíciót.
Fidel Castro tavaly júliusban ideiglenesen öccsére ruházta a hatalmát, mert súlyos bélműtéten kellett átesnie. Azóta csak újságcikkeket ír, fotókon jelenik meg, vagy előre rögzített videókat hoznak róla nyilvánosságra.
Múlt héten a 81 éves elnök arról beszélt, hogy esetleg visszalép, és átadja a hatalmat a fiatalabb generációnak. Most azonban Raúl Castro cáfolva a találgatásokat azt mondta, hogy a kubai vezető jobban van.
„Erős és egészséges az elméje, szellemi képességeit teljességgel kihasználja, és igen, vannak fizikai gátja a korábbi problémáiból adódóan” – idézte a BBC Raúl Castro szavait. „Két részletben majdnem két órát edz naponta, felszedett súlyt és izmosodott is.”