A történész pártja nyerte a lengyel választást

A vasárnapi lengyel parlamenti választáson győztes Polgári Platform (PO) elnökének, Donald Tusknak a politikai pályája igazi sikerszéria: az ambiciózus történész egy-egy markáns kisebb párt vezetőjéből az elmúlt években fokozatosan Lengyelország egyik legmeghatározóbb politikusa lett, akivel a legutóbbi választásokon már egyértelmű esélyesként kellett számolni.

A leendő miniszterelnöknek ugyanakkor két évet mégis várnia kellett legnagyobb győzelmére. A PO és elnöke ugyanis 2005-ben már kétszer is odaérhetett volna a hatalomba, azonban a Jog és Igazság pártot vezető Kaczyński ikrek az utolsó pillanatban a parlamenti és az elnökválasztáson is elhalászták előle a győzelmet.

A 2005 októberében megrendezett elnökválasztáson ráadásul közel 10 százalékos előnyről kapott ki Lech Kaczyńskitól, de az Európa-barát politikusnak nem szegte kedvét a néhány hét eltéréssel kapott két pofon. A bizonytalan parlamenti többségre tekintettel többször is hangoztatta, hogy készen áll arra, hogy egy esetleges előrehozott választáson pártja miniszterelnök-jelöltjeként induljon, amire 2007-ig kellett várnia.

Korábban felőrölték az imázsát

Az akár gátlástalan módszerekhez is nyúló Kaczyński testvérekhez képest Donald Tusk stílusa sokkal szerényebb és visszafogottabb, emellett mindig oldaltól függetlenül, minden lengyel vezetőjeként akart középen állni.

A 2005-ös elnökválasztási kampányban azonban ellenfelei folyamatos támadásokkal felőrölték gondosan felépített imázsát. Az ikrek egyik kampányfőnöke például azzal vádolta meg a konzervatív-liberális jelöltet, hogy az egyik nagyapja önként lépett be a német hadseregbe a második világháború alatt. Végül kiderült, hogy a nagypapa kényszerből szolgált tíz napig a német hadseregben, mielőtt csatlakozott volna a lengyel ellenállókhoz, Kaczyńskiék pedig nyilvánosan elnézést kértek munkatársuk vádjai miatt.

Ugyanakkor sokak szerint az ügy hozzájárulhatott az elvek embereként ismert Tusk vereségéhez, aki a kampányban védekezésre kényszerült és kapkodva változtatott az eredetileg pont a kiegyensúlyozottságot és magabiztosságot előtérbe helyező stratégiáján.

Bejött a magabiztos offenzíva

Tusk és csapata tanult a két korábbi vereségből, és a konzervatív-liberális jelöltnek 2007-ben a programján nem, ehelyett elsősorban a stratégiáján változtattak.

Ezúttal semmit sem bíztak a véletlenre, Tusk például a saját kampánya alatt francia szavazatokra vadászó Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökhöz hasonlóan az ott dolgozó lengyel állampolgárok megnyerése érdekében Nagy-Britanniába és Írországba érkezett. Ottani kampánya sokat számíthatott a végső győzelemben, mivel korábbi felmérések már kimutatták, hogy a Polgári Platform elsősorban a fiatalok körében népszerű, akik közül azonban az elmúlt években csaknem másfélmillióan mentek dolgozni a két szigetországba.

A PO elnöke otthon sem várt ellenfelei lépéseire, hanem magához ragadta a kezdeményezést és a vasárnapi szavazás előtt egy héttel megrendezett televíziós vitában gyakorlatilag eldöntötte a választás kimenetelét. Korábbi fellépéseitől eltérően támadásba ment át, és liberális elvei népszerűsítése mellett számon kérte Jaroslaw Kaczyński kormányfőn annak megvalósítatlan választási ígéreteit és konfrontálódó külpolitikáját. Lehengerlő magabiztosságával meglepte az idegeskedő miniszterelnököt, ráadásul a vita után készített felmérések alapján a Jog és Igazság párt jelöltje mellett a korábbi baloldali államfő Aleksander Kwasniewskinél is meggyőzőbbnek bizonyult.

Átlagemberként indult

Tusk kampánycsapata az eddigi kampányokban mindig hangsúlyozta a jelölt előéletét. Többször is hangoztatták ugyanis, hogy Lengyelországnak olyan vezetőre van szüksége, aki ismeri és megérti az átlagembereket, mivel ő is közülük való.

Az 50 éves, gdanski születésű pártvezér történelem szakon diplomázott, de már kamaszként szimpatizált a politikával. Saját bevallása szerint a nép egyszerű fiaként harcolt a kommunizmus ellen, amikor az egyetem után nem sokkal csatlakozott a kommunista rezsimmel szemben álló Szolidaritás szakszervezeti mozgalomhoz, közben pedig építőmunkásként dolgozott.

Már fiatalon is jó érzékkel látta, hogy mikor kell váltani: az 1980-as évek végén otthagyta a Szolidaritást és a liberális táborhoz csatlakozva 1991-ben részt vett a Liberális Demokratikus Kongresszus megalapításában, amelyik alapelvei között hirdette a szabad piacgazdaságot, az állami vállalatok privatizációját és Lengyelország Európai Uniós csatlakozásának felgyorsítását. Hamarosan a szintén a Szolidaritásból kivált egyik kis párttal egyesülve megalakították a Szabadság Unióját, ami rögtön jól szerepelt az 1997-es választásokon. Tusk a lengyel parlament felsőházának tagja lett, és 1998 és 2001 között a Szenátus egyik alelnökeként dolgozott.

Ennyivel azonban nem érte be, ráadásul helyesen észrevette, hogy fordulatra van szükség, ezért meglehetősen kockázatosnak tartott lépéssel a Szabadság Uniójának jobbszárnyával új mozgalmat alapított Polgári Platform néven. A korábbi alapelvek mellett elsősorban a korrupció felszámolásáért küzdő jobbközép párt sajátossága, hogy miközben gazdasági programjában liberális elveket vall és a piacgazdaság erősítését preferálja, addig az általa képviselt társadalmi értékek mentén konzervatívnak számít.

A 2001-es választáson a korábbi alkalmakhoz hasonlóan ismét bejöttek Tusk megújítást célzó számításai, és a parlament alsóházába, a Szejmbe jutott párt vezetőjeként alelnöknek választották, amelyik posztot egészen a 2005. szeptember 18-i legutóbbi parlamenti választásig be is töltött.