További Külföld cikkek
- Erőszakos tüntetések törtek ki Kínában, miután rejtélyes körülmények között meghalt egy diák
- Az Egyesült Államok három korábbi elnöke is részt vett Jimmy Carter gyászszertartásán
- Donald Trump: Putyin elnök találkozni akar
- Liz Truss nekiment a brit kormányfőnek, jogi lépésekkel fenyegeti
- Nem tetszik az oroszoknak, hogy Donald Trump rátenné a kezét Grönlandra
|
A mostani lépés előzménye, hogy egyfelől karintiai tartományi elöljáróként is állandóan beleszólt a kormány dolgába, másfelől folyamatosan viharokat kavaró megnyilvánulásokkal, s legutóbb a hét elején egy iraki utazással "szórakoztatta" Ausztriát. Az FPÖ miniszterei folyamatosan biztosították odaadásukról a "klagenfurti dívát" - ahogyan a sajtó nevezi Haidert -, de érzékeltették, hogy felelősséggel dolgoznak a kormányban, s nem tehetnek eleget a populista Haider politikai követeléseinek.
Jörg Haider |
Az FPÖ elveszti szavazóit?
Az FPÖ több vezetője azt hangoztatja, hogy a hétvégén majd meggyőzik Haidert, aki a nehéz helyzetben engedett érzelmeinek. Pénteken éjszaka a közszolgálati tévé műsorában Josef Cap, az Osztrák Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője kormányválságról beszélt, mivel az FPÖ elveszti szavazatait ha Haider visszavonul, és botránynak mondta, hogy a koalíciós Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetője meg sem jelent a vitaműsorban.
A koalíciós Osztrák Néppárthoz közelálló Die Presse című konzervatív lap úgy vélte: a távozásról szóló bejelentés csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet az iraki út keltette botrányról. A Kurier című lap rámutat: kérdés, hogy az FPÖ vezetése, sőt a párt egésze túléli-e Haider mostani ámokfutását. Két megoldás van: végleg visszavonul a politikából, vagy újra magához ragadja a hatalmat, de így is, úgy is nőtt az előrehozott választások esélye.