Hol alszik a diktátor?
Az újság olyan forrásokat is idéz, amelyek szerint a Delta Force kommandósai Bagdadban "megcsapolták" Szaddám föld alatti telefonvezetékeit, és a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA együttműködésre bírt egy iraki tisztségviselőt, aki tudja, hogy hol alszik Szadddám Huszein.
Az egész rendszer a cél
Dan Hetlage tengerészhadnagy a Pentagonban nem volt hajlandó megjegyzést fűzni e hírekhez, de hangsúlyozta: Donald Rumsfeld védelmi miniszter a Szaddám Huszein épületegyüttesére mért első csapást sikeresnek minősítette.
"Szaddám azonban nem az egyetlen célpont, mi az egész rendszert el akarjuk távolítani" - jelentette ki Hetlage.
Nem tudták megerősíteni
A The Sunday Telegraph már vasárnap azt közölte, hogy az iraki elnök súlyosan megsérült, de nem halt meg a háború első hajnalán Bagdadra mért csapásban. Akkor azt közölték, hogy Szaddám Huszein a támadásban elszenvedett sérülései miatt vérátömlesztésre szorult, de állapota nem életveszélyes. Geoff Hoon brit védelmi miniszter a Sky News brit hírtévének azt mondta, hogy nem tudja megerősíteni az iraki elnök sorsáról keringő értesüléseket.
A CIA szerint él
Az amerikai titkosszolgálatnak az a meggyozodése, hogy Szaddám Huszein iraki elnök él. Huszein hétfői tévébeszédének felvételén ugyanis "annyira hasonlított szokásos önmagára, hogy az amerikai hírszerző ügynökség, a CIA úgy döntött: nincs szükség hangjának elemzésére ahhoz, hogy megállapítsák személyazonosságát."
A Washington Post címő napilap által kedden idézett amerikai illetékes elmondta, hogy az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy az elnök és két fia továbbra is a Bagdad déli részén lévő elnöki komplexumban tartózkodik. Nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a hétfői beszédet korábban vették fel, de ha így lenne, mindenképpen a csütörtöki, Bagdad elleni támadás után készült a felvétel.