Farkas nem jutott a legjobb négy közé a birkózó Eb-n

2001.04.20. 18:41
A Körcsarnokban zajló női és szabadfogású EB negyeddöntőjében a kilencvenhét kilós Farkas Zoltán hosszabbításban négy egyre kikapott a bolgár Kocsevtől, és az ötödik-hatodik helyen végzett. Győzelemmel mutatkozott be a nehézsúlyú Aubéli Ottó és a hatvankilenc kilós Hatos Gábor, a folytatásban mindketten az elődöntőért csatázhatnak. Egy győzelmet és egy vereséget gyűjtött Kiss Tamás, aki ezzel az eredménnyel várhatóan nem jut tovább csoportjából.
Farkas szabbításban szenvedett vereséget

Farkas Zoltán
A budapesti férfi szabadfogású és női birkózó Európa-bajnokság péntek délelőtti versenynapjának magyar szempontból legizgalmasabb összecsapására az utolsó párban került sor. A kilencvenhét kilós Farkas Zoltán mérkőzött az elődöntőbe jutásért a bolgár Kocsevvel. Az első három percben az Eb-hatodik bolgár szerzett egypontos előnyt, amelyet a magyar fiú a második felvonásban kiegyenlített. Farkas a mérkőzést is eldönthette volna a rendes játékidő alatt, de keveset támadott lábra, és így nem tudott újabb akciót végrehajtania fáradó ellenfelén.

A hat perc lejárta után következett az összekapaszkodás, amelynek kedvezményezettje a magyar volt, tehát neki kellett akciót kezdeményeznie. Hét másodperccel a vége előtt elindította akcióját, amit a bolgár megkontrázott. A bírók három ponttal jutalmazták, amely azt jelentette, hogy Farkas négy egyre kikapott, és nem jutotta az elődöntőbe. Pontszámítás alapján az ötödik-hatodik hely valamelyikén fog végezni.

Aubéli győzelemmel rajtolt

Aubéli Ottó
Villámrajtot vett Aubéli Ottó az olasz Miano Pettával szemben. A százharminc kilósok versenyében induló magyar fiú negyvenöt másodperc alatt egy levitellel és egy pörgetéssel három nullra elhúzott. A hátralévő időben rendkívül taktikusan és fegyelmezetten tartotta előnyét. Az olasz csupán a meccs végén tudott egy pontot elérni. Aubéli ha péntek délután legyőzi a görög vetélytársát, akkor bekerül a legjobb négy közé.

Újabb újoncsiker

Hatos Gábor
Minden dicséret megilleti a magyar válogatott legfiatalabb tagját, Hatos Gábort. A szombathelyiek hatvankilenc kilós versenyzője bátor birkózással verte brit ellenfelét, Ackermant négy nullra, és szintén az elődöntőért mérkőzhet. Nehéz dolga lesz, hiszen az orosz klasszissal, Farnijevvel csatázik a péntek délutáni programban.

Kiss Tamás nem bírt a junior vilábbajnokkal

A nyolcvanöt kilogrammban Kiss Tamás egy egyes első három perc után négy egyes vereséget szenvedett az orosz junior világbajnoktól, Szajidovtól. A második körben jobban ment a birkózás Kissnek, technikai tussal nyert a moldáv Tulba ellen, de várhatón nem jut tovább csoportjából.

Továbbra sem megy nőknek

A nők között Bakács Annamária (51 kg) a tavalyi ezüstérmes svéd Hellströmtől, Godó Kitti (62 kg) a címvédő osztrák Hartmanntól szenvedett technikai tusvereséget.

A magyarok eredményei

69 kg.
Hatos Gábor-Ackerman (brit) 4-0
85 kg
Szajidov (orosz)- Kiss Tamás 4-1
Kiss Tamás- Tulba (moldáv) technikai tus
97 kg. negyeddöntő
Kocsev (bolgár)-Farkas Zoltán 4-1 hossszabbításban
130 kg. Aubéli Ottó- Miano Petta 3-1