Ismét a kaposvári kosarasoknál az előny

2001.05.18. 18:11
A férfi kosárlabda-bajnokságban a döntő harmadik mérkőzésére került sor csütörtökön. Az eddigi összecsapásokon rendre a pályaválasztó nyert, így ennek a meccsnek is az alapszakaszban előbb végzett Kaposvár volt az esélyese a paksi Atomerőmű ellenében. Végül igazolódott is a papírforma, bár ez a találkozó jóval szorosabb volt az elsőnél.
A hazaiak borzalmasan játszottak a legutóbbi paksi meccsen, méretes zakót kaptak - 26 pont volt a két gárda között -, így az volt a legfőbb kérdés, hogy mennyire képesek összeszedni magukat erre a találkozóra. Az első negyedben úgy tűnt, hogy még mindig nem heverte ki a keddi sokkot a Kaposvár, mert az Atomerőmű sokkal jobban kezdett ellenfelénél. Két ponttal vezettek is az első tíz perc után.

A második negyedben aztán a Kaposvár jelezte, hogy nagy jelentőséget tulajdonít ennek a mérkőzésnek, hiszen lélektanilag ez a csata döntő jelentőségű. Amennyiben a négy győzelemig tartó viadalon elveszítenék hazai veretlenségüket, komoly hátrányba kerülhetnek. A Kaposvárt mégha nyomasztotta is a győzelmi kényszer, összekapták magukat Halimicsék, és a második játékrészt hat ponttal nyerték, így négypontos fórhoz jutottak.

A zárónegyedben dőlt el a küzdelem

A harmadik negyedben azonban a Paks adta a hazaiak tudtára: ez a mérkőzés a számukra is igen fontos. Madison vezetésével felzárkóztak egy pontra is, mi több, arra is esélyük volt, hogy átvegyék a vezetést, de a Kaposvár a sok hibával tarkított meccsen korántsem hagyta magát.

A zárónegyedben aztán már nem ismert kegyelmet Földi Sándor legénysége, fokozatosan elhúztak, végül hét ponttal nyertek, ezáltal összesítésben újra előnyre tettek szert. A paksiaknak szombaton lesz módjuk mindezt behozni. Akkor nekik kell feltétlenül nyerni, mert ha kikapnak, akkor már a jövő hét elején bajnok lehet a Kaposvár.

Jegyzőkönyv:
Kaposvár-Atomerőmű 80-73 (18-20, 20-14, 20-21, 22-18)
Kaposvár, 1500 néző, vezették: Hartyáni, Kékesi
Kaposvári Klíma-Vill-Purina KK: Varga R. 5, Nunnery 11, Halimic 25/9, Filipovic 4, Ivkovic 18, csere: Simon 2, Bencze 9/9, Gémes 6
Atomerőmű SE: Fodor M. 5/3, Davis 14, Madison 22/9, Jurgilas 16, Czigler 6, csere: Mészáros Z. 7/3, Érsek 3/3, Rajkó Zs.