Kapros és Mandula is kiesett a budapesti tenisztornán
A legjobb nyolc között előbb a világranglistán 48., harmadik helyen kiemelt Kapros bukott el: két sima játszmában kikapott a hatodikként rangsorolt cseh Iveta Benesovától (57.).
Aztán következett a legelőkelőbben rangsorolt magyar teniszezőnő, Mandula Petra, aki a múlt héten élete legjobb világranglista-helyezését elérve a 34. helyre ugrott fel. A hatvankét perces első szett még a világranglistán 34. Mandula elképzelései szerint alakult, hiszen 6:5-nél elnyerte riválisa adogatójátékát, így előnybe került.
A folytatásban Sucha vette át az irányítást, 3:0-ra elhúzott, és mindössze 32 perc alatt kiegyenlítette a találkozó állását. A döntő játszma nyitánya sorozatban négy breaket hozott, majd a világranglistán 70. szlovák teniszező 4:3-nál ismét elnyerte Mandula adogatását, és később az első meccslabdáját értékesítve megszerezte a győzelmet, s bejutott a legjobb négy közé. A mérkőzés összesen 2 óra 9 percig tartott.
|