Schmitt szerint Annus jól döntött
További Sport cikkek
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
- Megvan, mikor és hol temetik el Keleti Ágnest
Kell egy ellenségkép
"Eddig sajnos nem tudtuk egymást elérni, hiszen ő nem keresett én pedig nem tudtam a számát, de egy rádióműsorban sikerült egyeztetnünk, én megmondtam neki, hol talál vasárnap, és hogy várom őt. Jövő héten úgyis Lausanne-ba kell utaznom, így rögtön el is tudom vinni az érmet a NOB központjába" - mondta Schmitt.
Schmitt arra a kérdésre, miszerint egyre inkább ellenségnek tekintik őt - Annus osztrák ügyvédje, Eva Maria Barki nyíltan megtámadta és az atléta is úgy véli, nem védte kellően az érdekeit - nem kívánt reagálni, csak annyit mondott: mióta komolyabban foglalkozik a politikával, megszokta, hogy mindig szükség van egy ellenségképre.
"Az utolsó betüig védtem"
A MOB elnöke ezt csak azért nem érti, mert elmondása szerint az athéni tárgyaláson ő volt az, aki az utolsó betűig védte Annust. Még akkor is kiállt mellette, amikor elővettek egy papírt melyen azt bizonyították, Annus két vizelete két különböző embertől származik. "Én akkor is csak azt mondtam, hogy ez csakis tévedés lehet" - mondta Schmitt.
"Azzal, hogy támadnak, vádaskodnak, csak maguknak ártanak, ez az ügy tisztázását nem viszi előre. A Sport-döntőbíróság döntéséig inkább hallgatni kellene. Az aranyérmet nem valószínű, hogy visszakapja, de a becsületéért küzdhet, amennyiben bebizonyítja, eljárási szabálytalanság történt" - adott tanácsot a magyar sportvezető.
Nevetséges vádak
Schmitt azt sem érti, hogy az olimpia után még hálás volt neki a magyar atléta, amióta azonban feltűnt a képben Eva Maria Barki, ő a hibás mindenért. Mi több, még azt is kétségbe vonták, hogy aki ennyire ragaszkodik pozíciójához, megfelelően tudja Magyarországot képviselni az Európai Parlamentben.
"Úgy érzem nincs szükségem egy osztrák ügyvédnő megítélésére, hiszen tizenhat éve vagyok MOB-elnök és mindig is a magyar sportolók érdekeit tartottam szem előtt. Az pedig, hogy ragaszkodnék a pozíciómhoz, nevetséges állítás, hiszen a NOB-nak nyolcvanéves koromig lehetek a tagja. Egy biztos, nekem ebben az ügyben tiszta a lelkiismeretem" - mondta a MOB elnöke.
Az athéni játékokra vonatkozó doppingszabályzat értelmében a NOB-nak jogában áll az érintett olimpiai bizottsággal szemben bizonyos pénzügyi, illetve nem financiális támogatások visszatartására, emellett dönthet úgy, hogy az adott országból senkit semmilyen elismerésben nem részesít, illetve felfüggesztheti a nemzeti ötkarikás szervezet NOB-tagságát.