Jenő
-2 °C
6 °C

Talmácsi nyolcadik lett a Maláj Nagydíjon

2006.09.10. 11:28
Hiába haladt sokáig dobogoközeli pozícióban Talmácsi Gábaor, végül csak a nyolcadik helyen ért célba a gyorsaságimotoros-világbajnokság 13., malajziai futamán. A 125 kcm-esek között versenyző másik magyar, Tóth Imre a 23. lett.

A 125 kcm-esek között versenyző Talmácsi Gábor nyolcadik lett a gyorsaságimotoros-világbajnokság 13., malajziai futamán, Szepangban. A kategória másik magyarja, Tóth Imre 23-adikként zárt.

Az eső miatt végül törölt szombati edzésnap után a verseny is tartogatott meglepetéseket a motorosoknak. Ezúttal nem az időjárás szólt közbe, hanem kevéssel a rajt után egy csúnya baleset miatt intették le a futamot és új startot rendeltek el.

Talmácsi a 12 körösre szűkített viadalt a 12. helyről kezdte, de az első kanyarban már a 6. helyen motorozott, és tudta tartani a tempót az élbollyal. Elől a spanyol Alvaro Bautista meglépett a mezőnytől, őt a finn Mika Kallio követte, majd jött Talmácsiék csoportja. A magyar feljött a 4. pozícióba és üldözőbe vette a harmadik helyen motorozó olasz Mattia Pasinit, a futam utolsó köreiben azonban csökkent motorjának ereje és így végül nyolcadikként haladt át a célvonalon.

"Mindenképpen köszönettel tartozok a csapatomnak, hiszen köztudott, hogy a meleg nagyon nem kedvez a Hondámnak, mégis sokáig tartani tudtam a lépést a többiekkel. Kihoztam magamból és a motorból is a maximumot, végig a határon mentem, ami most ennyire volt elég." - nyilatkozott a futam után a magyar versenyző. A tavaly bronzérmes Talmácsi ezzel az eredménnyel újabb nyolc vb-pontot gyűjtött.

A 250 kcm-es géposztályban a pontversenyben éllovas spanyol Jorge Lorenzo, a MotoGP-ben pedig a címvédő olasz Valentino Rossi diadalmaskodott.

Eredmények:
125 kcm:
1. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 26:52.154 p 2. Mika Kallio (finn, KTM) 26:55.731 3. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 27:02.058 ...8. Talmácsi Gábor (Honda) 27:05.352 ...23. Tóth Imre (Aprilia) 27:42.141
A pontverseny élcsoportja (még négy futam van hátra): 1. Bautista 255 pont, 2. Kallio 181, 3. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 156, ...8. Talmácsi 89

250 kcm:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 43:15.499 2. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 43:20.927 3. Alex de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 43:25.724
A pontverseny élcsoportja (még négy futam van hátra): 1. Lorenzo 224, 2. Dovizioso 212, 3. de Angelis 147

MotoGP:
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 43:07.829 2. Loris Capirossi (olasz, Ducati) 43:08.678 3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 43:11.692
A pontverseny élcsoportja (még négy futam van hátra): 1. Nicky Hayden (amerikai, Honda) 214, 2. Pedrosa 192, 3. Rossi 188

Következik: Ausztrál Nagydíj, Phillip Island, szeptember 17.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?