Álrendőrök raboltak ki egy csapatot a Bamako-ralin
További Sport cikkek
Egyre jobban szétszóródik a második Budapest–Bamako-rali mezőnye. Nem csak a fáradtság, az autók kisebb-nagyobb hibája, de a rendőrök és az álrendőrök is nehezítik a csapatok dolgát.
Még hétfőn a Trabant kabriósok voltak az elsők, akik elérték Afrikát. Ez úgy sikerült nekik, hogy a második napon nem foglalkoztak a különfeladatokkal, csak a sebességgel. Ezután közel egy napjuk volt bevárni a többieket, akik közül a spanyol rendőrök kekeckedésének köszönhetően, többen is lekésték a délutáni kompot, így csak éjjel tudtak átkelni.
Szabadulás után berúgás
Kedd este a trabantosok meg is ünnepelték remek teljesítményüket, és a csapattól kapott információink szerint ez annyira jól sikerült, hogy a szerdára tervezett hajnal ötórás indulás helyett csak kilenckor keltek fel. Ugyanakkor roppant büszkék voltak magukra, hogy olyan helyen sikerült felszabadult állapotba kerülniük, ahol hivatalosan nem lehet alkoholt kapni.
![](http://index.hu/cikkepek/0701/sport/bamako2.jpg)
Rendőrök után száguldozás és ünneplés
A trabantosoknak volt is okuk ünnepelni, hiszen korábban úgy tűnt, komoly gondjaik lehetnek, ugyanis hamis pénz miatt őrizetbe vette, majd az eset tisztázása után szabadon engedte őket a marokkói rendőrség.
Álrendőrök raboltak
Náluk sokkal rosszabbul járt egy másik csapat, melyet Spanyolországban négy rendőrnek öltözött férfi állított le, kipakoltatták Land Roverüket és eközben minden készpénzüket ellopták. Ez volt a harmadik rablás az európai szakaszon.
Az 1971-es Csepellel versenyző csepelcsapatnak sem volt egyszerű a sorsa internetes naplójuk tanulsága szerint: egy csavart például az út szélén kellett meghegeszteniük. Találékonyságukat jól jelzi, hogy utcai kandeláber megcsapolásával szereztek áramot.
Eltévedt nők
Ugyancsak komoly bajba került a verseny egyetlen olyan csapata, mely csak nőkből áll. A Fem Fatal Field csapata az egyik feladat megoldása közben eltévedt és egy kőbányában ragadt. Időközben a bánya bezárt, és a hölgyek négy órán keresztül keresték a kijáratot. Az azonban levolt zárva, így akciófilmekből ismert módon nagy gázzal szakították át a lelakatolt kaput, majd hajnalra beérték a többieket.