Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Az edzők már tavaszi formában

2007.02.26. 16:34
Elkezdődött a labdarúgó NB I., és amíg a csapatokon még látszik a téli fáradtság, az edzők már felkészültek a tavaszi szezonra. Sorra mondták a maguk hülyeségét, és ezúttal sajnos más sportágból is csatlakoztak hozzájuk.

Elkezdődött a labdarúgó NB-I, és bár a csapatok hozzák a tavalyi formájukat, az edzők már nem találják olyan rossznak a helyzetet. A Nemzeti Sport tudósításai után adott nyilatkozatokból úgy tűnik, a honi labdarúgásban működő szakemberek valami új tudatmódosítót fedeztek fel, mellyel mindent szebbnek látnak.

"Bár a második félidőben leült a játékunk, a cserék sokat lendítettek az együttesen" - mondta Aczél Zoltán a REAC edzője csapatáról, egy olyan találkozón, melyet a sportnapilap kettessel osztályozott.

Az ellenfél, a Győr kispadján ülő Klement István ennél is messzebbre ment. "Jobb bemutatkozásra számítottam, de tisztában voltunk vele, a REAC rendkívül jó csapat" - mondta ezt egy olyan együttesről, mely az ősszel mindössze négyszer tudott nyerni és csak két pont választja el a biztos kiesést jelentő helytől.

"Mi, akik a kispadon ültünk igencsak élveztük a játékot, nagyon jó volt nézni ezt a nagyszerű futballt" - mondta Garami József az MTK edzője csapata soproni sikere után. A hazai edzők korelnökének értékelését ugyanakkor igen kétkedve olvassuk, hiszen ő tavaly is kiemelkedőnek vélte az MTK-Debrecen meccset, mely után a holland Ajax helyszínen lévő menedzsere egy alacsony iramú találkozóról beszélt.

Kérdéses, a Székesfehérvárott megváltóként várt Marijan Vlak mire készítette fel csapatát, mit akartak, mert a Pécstől elszenvedett vereség után csak annyit mondott: "Gratulálok a Pécsnek, nagyon akarta a győzelmet."

"A Kaposvár első gólja után összezavarodtunk, amikor pedig a második találatát is megszerezte, már nem volt lehetőségünk hogy egyenlítsünk" - mondta Gergely Károly, a Vác szakvezetője. Az a bizonyos második gól a 31. percben esett, azaz még egy órája volt csapatának.

A hétvége nyilatkozata azonban Urbányi Istváné, az Újpest január elején kinevezett szakvezetőjéé. "A meccseken dől el, sikeres leszek-e vagy sem. Világos számomra az is, hogy az Újpest jó szereplése pozitívan hathat a honi labdarúgásra. Ezért dolgoztunk, ezért tettünk meg mindent" - idézte az 1972-es magyar sportviszonyokat a kommentátorként világhírű edzőket kritizáló Urbányi.

De nem csak a futballpályák mellett születnek világmegváltó gondolatok. Vocskó György MAFC kosárcsapatának edzője csapata kecskeméti vereség után: "Ebben a csodálatos új sportcsarnokban a tájékozódás szintjéig sem jutottunk el".

"Sajnálom a játékvezetőket, hosszú utat tettek meg ezért a gyenge produkcióért" - értékelte a játékvezetőket Király Sándor a Kecskemét női kosárcsapatának edzője, miután együttese 12 pontos vereséget szenvedett hazai pályán a Szegedtől.

Laurencz László a női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki jelenleg Spartacus edzője az élet nehézségeit vetítette fel tanítványainak a Hódmezővásárhely elleni háromgólos hazai vereség után: "Az élet nehéz, de nehezebb, ha megnehezítjük magunknak."

"El vagyok keseredve. Rengeteget készültem Ignasovból, de nem tudtam hasznosítani, mert egy korai hiba miatt kikaptam" - mondta Karacs Attila a hétvégi K1 gála legnagyobb nevének számító magyar versenyzője, aki az első pofontól padlót fogott.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?