Janics bármikor visszamehetne edzőjéhez, de Szegeden marad

2007.06.04. 21:16
A kétszeres olimpiai bajnok, edzőjétől áprilisban különváló Janics Natasa felszabadultnak érzi magát Szegeden, és ugyan korábbi edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin visszavárja, ő továbbra sem akar menni. Janics egyesülete és az edzőnő levelet váltott egymással, a néhány nappal ezelőtti kemény hangvételnek már nyoma sincs.

A három éve Athénban három olimpiai aranyérmet szerző Janics Natasa a hétvégi válogatón újra megmérkőzik egyesben párostársával, Kovács Katalinnal. Idén másodszor csapnak össze, az első alkalommal Kovács nyert, ha most is ő lesz a jobb, akkor ezer méter mellett az olimpiai távon, ötszázon is rajthoz állhat az Európa-bajnokságon. Ha nem Janics nyer, akkor - a kétszáz mellett ez a jog is őt illeti. (Kettejük versenyébe a címvédő Benedek Dalma is beleszólhat, de neki javulnia kell az eddig látottakhoz képest.)

Változatlanul várják, de változatlanul nem megy

Az első válogatóra Janics viharos szakítása után került sor, azóta az indulatok nyugvópontra tértek, olyannyira, hogy az elhagyott edző, Fábiánné Rozsnyói Katalin levelet írt tanítványának.

"Kedves, udvarias hangvételű levelet kaptunk Kati nénitől, aminek a lényege: amennyiben visszamegy Natasa hozzá, Szolnokra, akkor nem zárkózik el tőle, hanem fogadja. Számunkra ez azt jelzi, hogy békés úton szeretne megoldást találni. Értelmezésünk szerint már szó sincs ultimátumról, az ajánlata folyamatosan fennáll, változatlanul várja Natasát. Natasa viszont változatlanul nem akar menni, inkább itt akar maradni" - mondta a szegedi egyesület igazgatója, Petrovics Kálmán.

A szerződésmódosítás még hátravan

Petrovics az Indexnek azt is elmondta, hogy levelet írtak ők is az elmúlt években páratlanul sikeres edzőnőnek, ebben a korábbi szerződés felbontását kérik. Fábiánné ugyanis az egész olimpiai ciklusra vállalta Janics felkészítését a versenyekre. "A klub ezen most értelemszerűen módosítást szeretne, erre azonban még várni kell."

Janics menedzsere, Csonka Gábor elmondta, hogy pártfogoltja felszabadultnak érzi magát Szegeden, és nem akar visszamenni, annál is inkább, mert döntésének helyességét igazolva látja eddig. Ellenben nem telik el úgy egyetlen nap sem, hogy ne váltanának telefonon néhány szót Kováccsal. "Kajakozásról kevés szó esik, minden másról, magánéletről annál több" - állította Csonka.

Két eredmény elfogadható

Janics valamennyi edzésen - naponta háromszor tréningezik - a kenus Vajda Attilával versenyzik, aki kirobbanó formában lapátol. "Két eredmény elfogadható tőle, a győzelem és esetleg a szoros vereség, másba bele sem merünk gondolni. Ezt Natasa is tudja, és mindent megtesz a sikerért" - összegzett.