Szávay feladta a szöuli negyeddöntőt
A múlt héten Pekingben győztes Szávay Ágnes talán önmagától is elvárta, hogy a legjobb négy közé kerül a szöuli tornán, annál is inkább, mert Kínában második kategóriás tornán vett részt, míg Dél-Koreában négyesen.
A világranglista huszadik Szávay első komoly ellenfele a nyolc között görög Eleni Daniilidu volt, akit New Havenben idén már legyőzött. A decemberben tizenkilenc éves teniszező 2:2 után az első szettben újra elvette ellenfele adogatását, ezt megőrizve haladt is a játszmagyőzelem felé, de amikor 5:3-nál a meccsért adogathatott, riválisa visszavette az előnyét.
Egyenlítenie ellenben nem sikerült a görögnek, mert a tornán második kiemelt Szávay mindössze egy pontot engedélyezett neki, és 6:4-gyel övé lett az első szett.
A második játszma is rosszul kezdődött a magyar lánynak, elbukta a szerváját, csakgy, mint az első játszmában 2:0-s hátrányba került, utána viszont - bréklabdákat hárítva - megint fordított, és már az volt a kérdés, négy játékot nyer-e zsinórban. A görög ezt nem hagyta, mert bár ugyan voltak lehetőségei a magyar játékosnak, 3:3 lett az állás.
Mintha kissé kedvét szegte volna ez Szávaynak, mert gyorsan elbukta saját adogatását, igaz ugyanolyan viharosan megkaparintotta az ellenfeléét. 4:4 után a kilencedik gém majdnem tízpercnyi, öldöklő és nagy iramú játékot hozott, majd Ági neve mellé került, de a görög pillanatok alatt egyenlített.
Szávay következő adogatásánál is sokszor hibázott, hátrányba került, 6:5 után már nem tudott visszakapaszkodni, Daniilidu az első szettlabdáját értékesítette.
A játszmaegyenlőség után Szávay jelezte: nem folytatja, ápolást kér, mert megsérült. Nem lehetett tudni, hátsérülése újult-e ki, amit augusztus közepén New Havenben szerzett, vagy más testrésze. "Meghúzódott a combizmom, és nem akartam kockáztatni a súlyosabb sérülést. Néha tudni kell nemet mondani a profi sportban. A jövő heti tokiói tornán mindenképpen szeretnék indulni, ezért most jól jön a három nap pihenő és kezelés" - nyilatkozta egy órával találkozója vége után.
Az elődöntőkben így Daniilidu az orosz Kirilenkóval, míg az amerikai Venus Williams az olasz Pennettával mérkőzik.