Szávay győzelemmel tért vissza

2007.12.11. 12:08
A budapesti teniszgála legnagyobb érdeklődéssel várt meccsén Szávay Ágnes az első játszmát megnyerte a szerb Ivanovic ellen 6:4-re, a másodikat viszont elveszítette. A bemutató meccsen rövidítés következett, Szávay ugyan hátrányba került, de szokásához hűen fordított, és egy fej fölötti röptével befejezte a találkozót. Egy néző sört ígért neki a nehéz pillanatokban, erre rá is szolgált.

"Ha ez a lány évekig tudná tartani magát a legjobbak közt, hidd el nekem, hamarosan legalább annyian értenének a teniszhez, mint a futballhoz. Mindenki" - hangzott el a hétfő esti budapesti teniszgála előmeccsei alatt két negyvenes úr beszélgetése közben.

A megállapítás igazságtartalmával lehet vitatkozni, azzal viszont felesleges, hogy az évet még a 209. helyen kezdő Szávay Ágnes négyezer nézőt vonzott a Syma-csarnokba, és a világbajnok ökölvívó Erdei Zsoltnak is szűken sikerült ennyi embert a nyáron megmozgatnia.

Kattintson a képre! Fotók: Barakonyi Szabolcs

"Soha" - válaszolta - már a csarnokon belül - flegma egykedvűséggel Henry Leconte francia mókamester, egykori kiváló teniszező arra a kérdésre, hogy ösztönösen jönnek-e számára azok az ütések, amiket Noszály Sándor és Sávolt Attila ellen bemutatott, és amiknél sokan felszisszentek, felhördültek, még azok is, akik amúgy pontosan ismerik, hogy egy fonák nyesésnél merre pörög a labda. Leconte nagyon ügyelt arra, hogy a közönségnek játsszon, sikerült is neki, egyben a tudósítót is nehéz helyzetbe hozta, hiszen bohózatba illő laza, de precíz mozdulatokról kellene írnia, bár viszonylag nehéz visszaadnia mi történt a pályán.

"Nagyot tudok ám ütni" - fenyegette meg Talmácsi Gábor Szávay Ágnest, amikor egy óriásütővel próbált egy labdát visszaütni Szávay Ági térfelére, aztán kapott két szervát, talán azokból, amelyeket másodikra szokott ásznak ütni. Talmácsi ekkor úgy érezte, nincs értelme próbálkozni, hiszen olyan lőerővel érkeztek a labdát, hogy az ütőjét sem tudta beletenni. A gyorsasági motorozás első magyar világbajnoka inkább elvitte ezek után egy körre, kismotoron, a pálya körül.

Kevéssel kilenc után jött a nap meccse, az egyetlen igazán fontos tétmeccs, hiszen a világranglista tizenkilencedik helyére felkapaszkodó, de az utolsó hónapot sérülés miatt kihagyó Szávay Ágnes önbizalmának alighanem használt, hogy egy világsztárral, a negyedik helyezett szerb Ana Ivanoviccsal mérhette össze az erejét.

Ivanovic nemrégiben André Agassi ellen lépett pályára egyszettes meccsen, vagyis van rutinja a hasonló helyzetekben, míg a magyar hölgy ekkora létszámú hazai közönség előtt még egyszer sem játszott. A legutóbbi fellépésen, a Római teniszakadémián játszott egy bemutató meccset, igaz kényszerből. Szávay francia ellenfele gyomorbántalmai miatt visszalépett, ő pedig a versenyigazgató, Márky Jenővel ütögetett kedélyesen.

Az első gém többszöri egyenlő után - bréklabdákat is hárított - lett a magyar teniszezőé, ekkor gyorsan egymásra találhatott a közönséggel, hiszen egy-két tökéletes elütést bemutatott. Riválisa nagyon komolyan vette, futtatta, és olyan megoldásokat választott, ami rendre vastapsot váltott ki.

2:1-es Szávay-vezetésnél Ivanovic adogatott, és hiába nyert három pontot a magyar játékos, ötöt szerzett zsinórban riválisa, így nem került brékelőnybe. 5:4-es vezetésénél azonban nagyon koncentrált, energikusak voltak az elütései, fonák oldalról nagyon keményen játszott, és megnyerte az első játszmát.

Klikk!

A második játszmában sem változott a játék képe, a meccs élvezetes maradt, pazar rövidítések, elütések váltották egymást, Szávay viszont a harmadik adogatójátékát elveszítette, ellenfele pedig kihasználta az esélyt, megőrizte előnyét, ami egyszersmind azt is jelentette: 6:4-gyel övé lett a második játszma.

Következett a rendhagyó szabályoknak megfelelően a mindent eldöntő rövidítés, ami előtt egy öblös férfihang azt kiabálta be: "nyerd meg Ági, és utána meghívlak egy sörre."

A tie break első pontját Ivanovic szerezte, a másodikat egy tökéletes fonák után Szávay. Ivanovic elhúzott 4-2-re, és ekkor - mint idén sokadszor - jött a fordulat. Két vonal melletti elütéssel egyenlített Szávay, majd egy rövidítést befutott, és higgadtan tette át a háló mögé a labdát. Ivanovic rontott, aztán Szávay is, de amikor ő adogatott, végig irányított, és egy fej fölötti röptével, 7-5-tel befejezte a meccset.