A szövetség elnökségének döntése értelmében a 12 olimpiai számból hétben már letisztult a kép, hat versenyző részvétele biztos Pekingben: női K-1-ben Kovács Katalin, C-1-ben Vajda Attila, C-2-ben Kolonics György és Kozmann György, K-2- ben Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor.
A testület határozatának értelmében a 12 olimpiai számból hétben nyugodtan készülhet az ötkarikás játékokra hat versenyző, mivel mentesülnek a következő olimpiai válogatótól, amelyre a június 27-én kezdődő szegedi országos bajnokság keretein belül kerül sor.
Az elnökség döntése értelmében Vajda Attila C-1 1000 méteren teljesítette a válogatási elveket, elsőként lett biztos pekingi utazó. Angyal Zoltán szövetségi kapitány javaslatára – a világbajnok 500-on mutatott teljesítménye alapján – Vajda indulhat ezen a távon is egyesben.
C-2 500 méteren Kolonics György és Kozmann György is biztos olimpiai csapattag lett a szegedi világkupán, ezt az elnökség is jóváhagyta, és ahhoz is hozzájárult, hogy az ötödik olimpiájára készülő Kolonics György és társa számára 1000 méteren is érjen véget a válogatás.
Kovács Katalin a vk-n megfelelt a feltéteknek, így K-1 500 méteren az elnökség megerősítette a pekingi szereplését.
Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor kajak párosban mindkét távon olyan magas szintű teljesítmény nyújtott, amely azt mutatja, nem szükséges részvételük a második válogatón, olimpiai kerettagságukat mindkét távon elfogadta a testület, így K-2 500 és 1000 méteren is befejeződött a válogatás.
A további nyitott kérdésekre a válogatási elveknek megfelelően a szegedi országos bajnokság ad választ. Így itt dől el a nagy érdeklődésre számot tartó női kajak páros és négyes kérdése, továbbá férfi négyesben is több egység áll rajthoz. Amennyiben valahol nem dől el az indulás joga, a szétlövésre július 4-én Szegeden kerül sor.