Risztov: Mindig bennem marad a kudarc

Az egyik legélénkebb élményem a négy évvel ezelőtti olimpiáról nem valamelyik aranyéremhez, nem is a doppingbotrányokhoz kötődik, hanem egy interjúhoz. A Magyar Televízió athéni stúdiójában megtörten ül a nem sokkal korábban 400 méteres vegyesúszásban negyedikként végzett Risztov Éva. Zokog, és arról beszél, hogy hiányoznak neki a szülei, legszívesebben otthon lenne. A számára kudarcot jelentő negyedik hely után lelkileg is padlóra került.

Néhány héttel a pekingi olimpia után egy angyalföldi kávézóban beszélgetünk. A még mindig csak 23 éves egykori úszólány magabiztos, tudatosan és átgondoltan beszél arról, ami akkor és azóta történt vele. Kimondja a véleményét mindenről, határozott tekintete jelzi, ura a helyzetnek.

A két időpont között, alig húszévesen abbahagyta az úszást, aztán megpróbálkozott a vízilabdával is. Végül teljesen elszakadt az uszodától, a sporttól viszont nem: a motokrosszra váltott. Már régebben is vonzották a motorok, évekkel korábban kapott egy krosszmotort, akkor azonban edzője nem engedte, hogy használja. Nagy tervekkel indult az idei első női bajnokságon, versenyt is nyert, júliusban azonban egy eséskor komoly sérülést szenvedett, elszakadt a keresztszalag a térdében. Erre az évre tehát már biztosan vége a motorozásnak, ráadásul újabb csavar következett. Risztov Éva azon dolgozik, hogy visszatérjen az úszáshoz, de nem versenyzőként, hanem edzőként.

„Most szervezem az úszóiskolámat, és főiskolára járok, edzői szakra. Az az igazság, hogy nehéz elszakadni ettől a sporttól. Szeretném átadni azt, amit az úszásról tudok, és ezt úgy akarom, hogy magam foglalkozom majd a gyerekekkel. Nem olimpiai bajnokokat akarok nevelni, csak azt szeretném, hogy minél több gyerek sportoljon és éljen egészségesen. Szerintem az egészség a sportolásnál kezdődik. Nem valamelyik budapesti uszodában, hanem a gödi Pólus Palace golfszállóban tartom majd az oktatást.”

El szeretné indítani a gyerekeket az úszásban, ha pedig tehetségesek, hozzásegítené őket a legjobb körülményekhez. Ha ez azt jelenti, hogy nem nála folytatják az úszást, akkor is a tanítványok mögött akar állni: ő ugyanis már végigjárta ezt az utat, végigélte a buktatókat. Úgy érzi, pályafutásának a végén épp az hiányzott, hogy álljon mellette valaki, aki átsegíti a nehézségeken.

Az ötvenszeres magyar bajnok most nyáron döbbent rá, hogy még mindig nem értette meg senki, hogy három éve azért hagyta abba az úszást, mert egyedül maradt. „Akárhányszor szóba került a pekingi olimpia, mindig azt kérdezték tőlem, miért nem kezdem újra. Mindenki arról beszélt, nekem még ott lenne a helyem. Amikor ez elhangzott, nekem ott véget ért a beszélgetés.”

Az akkor épp csak húszéves Risztov Éva 2005. október 18-án jelentette be, hogy felhagy az úszással. „Májustól érlelődik bennem a gondolat, de a döntést véglegesen meghoztam. Nincs bennem kétely, nincs lelkiismeret-furdalás. Felszabadult, jó érzés tölt el, ezért biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam. Nagyon sikeresnek ítélem a pályafutásomat, és ezzel az érzéssel szeretném ezt a fejezetet lezárni. Szép volt, jó volt, de elég volt” – nyilatkozta akkor. Most azonban árnyalta a képet.

„Nem akartam mindenképp befejezni az úszást. De tudtam, ha folytatnom kell akkor és ott, abba beleőrülök. Ezért kértem az edzőmtől, Turi Györgytől egy hónap pihenőt. Csak azt szerettem volna, hogy ne az egyes pályán, a legjobbak között eddzek, hanem a kevésbé jók között, a bablevescsoportban, a nyolcason. Erre nemet mondott, mert túl közel volt a következő évi budapesti Európa-bajnokság. Én pedig úgy döntöttem, akkor végleg befejezem.”

Úgy érzi, nem tartóztatták eléggé, mert nem gondolták, hogy valóban képes abbahagyni. Képes volt rá, és szakított legnagyobb álmával is: „Október 17-én még olimpiai bajnok akartam lenni, október 18-án már nem. Ha akkor megkapom azt a pihenőt, szerintem még most is úszom. Nem akartam kiváltságokat, néha azonban szerettem volna egy kis kivételezést. Az is zavart, hogy fiúként kezeltek.”

Most úgy látja a történetet, mint egy szakítást. Akkor nagyon sok sérelem és fájdalom kavargott benne, ami az idő múlásával elrendeződött benne. A helyükre kerültek a dolgok, ehhez neki két évre volt szüksége. Ha korábban haragudott is volt edzőjére, az az érzés mostanra teljesen eltűnt: „Nekem ő megint Gyuri bácsi, akkor is, ha azóta nem találkoztunk. Nem tudok máshogyan gondolni rá.”

Ahhoz, hogy tisztázza érzéseit, gondolatait, Risztov Évának egy barátnő kellett, akivel másfél éve találkozott, és akinek nagyon hálás, hogy átsegítette élete legnehezebb időszakán. „Neki fogalma sem volt arról, hogy ki vagyok, nem az ismert embert látta meg bennem. Azóta mindig mellettem áll, és megmutatott olyan dolgokat, amikről fogalmam sem volt. Helyettem régen mindent elintéztek, mindent megkaptam, még azt sem tudtam, hogy hogyan kell a számlákat befizetni.”

Amikor befejezte az úszást, és a leginkább szüksége lett volna a barátaira, eltűntek mellőle. „Voltak érdekbarátságok. Én nagyon tudok szeretni, és nagyon szeretek segíteni másoknak. Amikor viszont már olyan rosszul voltam, hogy nem volt energiám segíteni, amikor nekem lett volna erre szükségem, az addigi barátaim nem voltak sehol.”

Ráadásul az uszodából is kiszakadt, pedig iskolai társaságok híján addig csak onnan voltak barátai. Úszókkal ma sem tartja a kapcsolatot, csak olyanokkal, akik már szintén befejezték, és velük is csak ritkán beszél.

A három évvel ezelőtt történtekbe az is belejátszott, hogy Éva mellett akkor már a szülei sem tudtak állni, 2005 tavaszán elváltak. Tudja, hogy sokan őt okolták a család széteséséért, amiért a 2000-es olimpia után Hódmezővásárhelyről Budapestre költözött, és édesanyja vele jött. Testvére és az édesapja viszont otthon maradtak, így eltávolodtak egymástól a szülők. Ezt eddig senki nem mondta a szemébe, mégis érzi, látja, és sokáig zavarta. Mostanra túltette magát ezen az érzésen, és szüleivel is rendeződött a kapcsolata. Igaz, azt a bizonyos két lépés távolságot ezentúl tartani szeretné.

„Most már tökéletes az életem, úgy élek, ahogyan szeretnék. Eddig nem mutattam fel semmit, de az is lehet, hogy 27 éves koromra lesz kocsim, munkám, amit szeretek. Lehet, hogy egyszer teljes lesz az életem, de mindig bennem marad, hogy kudarc volt az úszópályafutásom. Én azért kezdtem el úszni, hogy olimpiai bajnok legyek. Amióta 1988-ban Hódmezővásárhelyen találkoztam Egerszegi Krisztinával, és kézen fogva kísértem őt, én is olimpiai aranyat szerettem volna. Engem zavar, hogy ha azt mondják: Risztov Éva, az Európa-bajnok úszónő. Arra emlékeztet, hogy nem lettem olimpiai bajnok. Az ezüstérmeimről például nem tudom, hogy hol vannak. Az egyik a barátnőmnél, a másik kettőről viszont fogalmam sincs.”

Bár a történteket elrendezte magában, egy kérdés többször is felmerült. Akármerre is haladt a beszélgetésünk, minden fejtegetés ugyanúgy végződött: „Azt azért még szeretném megtudni, hogy miért nem lettem olimpiai bajnok? Mi az az egy lépés, ami hiányzott? Ha valaki a világ legjobbjai közé kerül, mint én, akkor mi választja el attól, hogy a legjobb legyen?”

Az említett tévéinterjú során is az elszalasztott olimpiai arany miatti elkeseredés tört ki belőle. Állítja, az a beszélgetés már nem változtatott semmin, bár utána sokan az gondolták, a riporteri kérdés törte meg. „Hibáztam én is, nem kellett volna három órával a döntő után elmennem az interjúra. Meg hibázott a riporter is, mert neki meg nem kellett volna megcsinálnia ezt az interjút” – mondja Simon Andreáról, akinek először nem emlékszik a nevére, majd mégis beugrik neki.

A nagymedencében világversenyen aranytalanul maradt Risztov úgy érzi, benne több volt, mint amit kihoztak belőle. Az eddigieknél több érvet szeretne, hogy miért alakult pályafutása úgy, ahogy. Annál a két-három dolognál, ami eddig elhangzott, többet szeretne. Úszóként mindig a súlyával foglalkoztak, mégis 15 kilót fogyott, amióta nem úszik, és a táplálkozására sem figyel már úgy. Elismeri, hogy az edzéseken akadtak vele gondok, a hozzáállásával mégsem volt probléma: „Én annál többet nem tudtam volna edzeni.”

Az újrakezdés nem fordult meg komolyan a fejében a sok kérdés ellenére sem. „Egyáltalán nem biztos, hogy ugyanott tudnék lenni. Egy negyedik helyért én már nem kezdeném újra, azt már egyszer elértem. Ha valaki garantálná nekem, hogy olimpiai bajnok leszek, akkor megint belevágnék" – mondja,nem túl nagy kockázatot vállalva. Véleményén az sem változtat, hogy a pekingi olimpián három ezüstöt szerző Dara Torres a maga 41 évével még az édesanyja is lehetne. Úgy véli, nálunk nincsenek meg azok a feltételek, amelyek az amerikai úszónőnek megvoltak: Torres 15-20 millió forintot költött el egyéves felkészülésére. Végül újabb nagy kívánsággal hárít. "Ha megkapnám a következő három évre Michael Phelps edzőjét, akkor vállalnám Londont.”