Pályázok, különben eltemethetik a kardot

A magyar férfi kardválogatott az elmúlt három olimpiára éremeséllyel utazott, de egyszer sem érte el az elődöntőt. Pekingben erre nagy esély volt, az amerikaiak ellen kellett vívni, nem az oroszokkal, mint legutóbb. Nemcsik Zsolt az utolsó asszó előtt még négy tussal vezetett, mégis kikapott. A világbajnoki címvédő társulat végül a hetedik helyen fejezte be az olimpiát.

Nyilván senkit sem érne meglepetésként, ha ezek után váltás lenne a kapitányi poszton. A péntek déli határidőig öten adták be pályázatukat. Hogy pontosan kik, csak kedden derül ki, de a legnagyobb meglepetés alighanem a hetvenhárom éves Pézsa Tibor versenybe szállása.

Pézsa 1964-ben egyéniben nyert olimpiát Tokióban, a legnagyobb generációval, amely sorozatban nyerte az olimpiákat – 1928-tól 1960-ig Magyarország volt a legjobb – még együtt vívott, és nemcsak hagyománytiszteletből gondolja, hogy a régi virtust vissza kellene hozni. Önmagát nem konzervatívnak, hanem technikacentrikusnak tartja, enélkül hosszú távon elképzelhetetlen a sikeresség.

„Mindig kérdezgetem a mostaniaktól, mi változott meg az elmúlt évtizedekben? Nem kell talán vágni? Nem kell talán védekezni és támadni? Erre azt mondják, kell, de most rohanni is kell. Elhiszem, de az alapoknál kell az építkezést kezdeni, és ahogyan én az olimpiát láttam, a magyaroknál nem a penge, vagyis a kéz, hanem a láb mozdult először. Hát én ezt nem értem. Emellett gondolat nélkül nehéz meccset nyerni, valamikor még ésszel, furfanggal vívtunk. Úgy éreztem, a mieink nem tudták, mit kell tenniük a fontos pillanatokban, ha én állok a páston az utolsó csörtében, többre mentem volna, mint Nemcsik az amerikaival” – vágott bele Pézsa, aki a magyar kardvívás utolsó olyan kiemelkedő alakja, aki olimpiát és világbajnokságot is nyert egyéniben.

Mégis edzői sikereire a büszkébb, a csapatban olimpiai aranyérmes Nébald György mestere volt a hetvenes és nyolcvanas években. Az akkori legfőbb sportvezető, Buda István azt mondta neki, ő ért legjobban a kardvíváshoz, ezért nevezték ki kapitánynak. Jelenleg is felveszi a mellényt, a BSE-ben naponta három vagy négy órát rendszeresen a páston tölt, hogy átadja tudását a fiataloknak.

„Utolsó mohikán vagyok, olyasféle érzésem van, mint Toldi Miklósnak. Nem tudom lenyelni, hogy gyalázzák a magyart. Kaptam annyit a vívástól, hogy még ősz fejjel is ambíció legyen bennem, és visszaadjak. Elsősorban a nagy elődök pallérozottságát, technikai tudását.”

Kitért arra is, hogy olvasta az olimpia utáni jelentéseket, mi volt a gond, de nem kapott választ, ezért is mozdult meg benne valami. Ő amúgy pontos elemzést készítene az elmúlt tíz vagy tizenöt évről, amelyik értékeli a bajokat.

„Amikor meghallottam, hogy Kovács Tamás is gondolkodik a pályázaton, az adta az utolsó lökést. Szeretném, mi több: kötelességem megakadályozni a visszarendeződést, a magyar kardvívás halálát. Mert az ő érkezése erre vinné a sportágat. Eltemethetik. Már csak a múltja miatt is jóval többet érdemel” – jelentette ki.

Pézsa és Kovács közt évtizedeken átívelő ellentét húzódik – jóllehet, még csapattársak is voltak –, a nyolcvanas évek elején, amikor még Pézsa volt a kapitány, lemondott, mert hazudott neki, és félrevezette az elnökség.

Utána vette át az irányítást Kovács, és Pézsa elmondása szerint a sikerekből indokolatlanul nagy részt tulajdonított magának, pedig ő és Zarándi Csaba nevelte fel a sikeres generációt. Kiemelte, Kovácsnak nincsenek megfelelő papírjai, ezért sem tartaná szerencsésnek a visszajövetelét.

Amivel biztosan valamennyi pályázót megelőzné: nem kér fizetést. Pontosabban, csak az olimpiai ciklus végén kérne, de akkor sem elsősorban önmagának, hanem azoknak, akik a felkészítésben részt vettek. „Nem élek fényűzően, nem vagyok többszörös milliomos, de szeretném, ha elgondolkodna mindenki, így is lehet. Nem pedig 600 ezer forintos javadalmazással.”

Pézsa ismeri mások véleményét, miszerint nehéz ember, de nem érdekli, mert szakmai kérdésekben mindig kíméletlen, pontos és precíz volt, enélkül a kardvívást nem lehet tanítani.

Londonban előfordulhat, hogy csak egyéni versenyt rendeznek a férfi kardozóknak, mert a rotációs elvnek megfelelően a férfi párbajtőr vagy a férfi kardcsapat marad ki az olimpiai programból.

Pézsa szerint az egyéni képzés még inkább felértékelődik, ha csak egyéniben lehet versenyezni. Ha a férfi kard csapatszinten ott lehet Londonban, akkor 2016-ban már biztosan hiányozni fog.

A 73 éves szakember mellett négyen kandidáltak, vélhetően még két olimpiai bajnok, Nébald György és Szabó Bence. Elképzelhető a Franciaországban olimpiai bajnokot nevelő Szepesi László pályázata, valamint a már említett Kovács Tamás versenybe szállása.