Akiknél csak a sport változik, a siker nem

Az angol Rebecca Romero a Pekingben megnyerte a háromkilométeres üldözéses versenyt a pályakerékpárosok között és ezzel második sportágában szerzett olimpiai érmet. Négy évvel korábban egy teljesen más műfajban, a négypárevezősöknél lett ezüstérmes.

A 28 éves Romero az első brit nő, akinek sikerült két különböző számban nyári olimpiai érmet szerezni, azonban már többen végrehajtották korábban ezt a bravúrt. Tény azonban, hogy most már nagyobb érdem két sportágban is a világ legjobbjai közé tartozni, a második világháború óta ez vele együtt öt olimpikonnak sikerült.

Legutóbb ez a magyar származású Karch Kiralynak jött össze. Röplabdázóként kétszer is olimpiai bajnok lett az USA-val, 1984-ben a brazilokat győzték le a döntőben, négy évvel később már csapatkapitány volt, amikor a szovjeteket előzték meg; a két olimpia között világbajnok lett. 1988-ban és két évvel korábban is a világ legjobb röplabdázójának választották. Szöul után Olaszországban játszott, majd visszatért az USA-ba és a pénzügyileg már akkor is nagyon sikeres strandröplabdára váltott. Amikor a sportág 1996-ban bemutatkozott az olimpián, Kiraly újabb aranyat szerzett.

A szintén amerikai Tim Shaw-nak a váltás sikerült, az olimpiai arany nem. Az úszó karrierje furcsára sikeredett, ugyanis 1974-ben és 1975-ben is a világ legjobbjának választották, a nemzetközi szövetség az sportág fejlődésében betöltött szerepéért tüntette ki, hazájában pedig a legjobb amatőr sportolónak választották. Tizenhat évesen a második úszó volt, aki egyszerre tartotta a 200, a 400 és az 1500 gyors világrekordját. Az ausztrál Steven Hollanddal sorra döntögették az 1500 gyors világrekordjait, a 76-os olimpia előtt hatszor írták át a világcsúcsot. A válogatókon és a montreali döntőben azonban két fiatal amerikai, Brian Goodell és Bobby Hackett otthagyta őket és Shaw még a dobogóról is lemaradt. Shaw és társai négy év alatt összesen ötven másodpercet faragtak a szám világcsúcsából, az azóta eltelt harminckét évben csak huszonnyolcat sikerült. Shaw-t másik számában is az akkor tizenhét éves Goodell győzte le, aki Montreal után nem nyert semmilyen világversenyt.

Shaw a következő olimpiáról a bojkott miatt lemaradt, ezért úgy döntött, a vízilabdára vált. Los Angelesben sem lett az aranyérmes, úgy, hogy az amerikai csapat a döntő nélküli torna második részében ugyanannyi pontot szerzett, mint a jugoszlávok, de rosszabb volt a gólaránya.

Előtte egy keletnémetnek sikerült két jóval különbözőbb sportágban olimpiai dobogóra állni. Az NDK-s Roswitha Krause 1968-ban a négyszer százas gyorsváltó tagjaként lett ezüstérmes. Ezután, úszónak már kiöregedőfélben, edzője tanácsára új sportág után nézett. Mivel tetszett neki, kézilabdázni kezdett, egy ideig azonban az úszás volt még előtérben. Kisebb csapatok után a TSC Berlinhez került, ahol nemcsak BEK-et nyert háromszor, de a válogatottságig is eljutott. Az NDK-val 1976-ban második, 1980-ban harmadik lett az olimpián. A ma már egyetemi tanár Krausét egy interjúban megkérdezték, mit tapasztalt a keletnémet úszókat gyorsító doppinggyár működéséből. Úgy felelt, az ő idejében még nem volt tudatos és olyan jól szervezett a tiltott szerek használata, mint később.

Az utolsó (vagy első), akinek a második világháború után sikerült két olimpiai sportágban is a legjobbak közé kerülni, az amerikai Conn Findlay volt. Vízen volt jó, azonban az evezést és a vitorlázást mégsem tekinthetjük egy műfajnak. A kormányos kétpárevezősök között 1956-ban és 1964-ben aranyat szerzett, 60-ban bronzig jutott. A három felállásban ő volt az egyetlen állandó résztvevő. Tíz évvel utolsó olimpiai aranya után részt vett a vitorlásvilág legrangosabb versenyén, az Amerika Kupáján. A kormányos, Dennis Conner vette rá, hogy induljanak el csillaghajóban az olimpián, aminek az 1976-os bronzérem lett az eredménye.

Ők voltak az úgymond modernkor duplázói, a hőskorban azonban jó pár sokoldalú olimpikon feltűnt. Az athéni mezőny tele volt a több sportot is űzőkkel, négy különböző műfajt művelt az 1896-ban második legeredményesebb versenyző, Carl Schuhmann. A mindössze 159 centis német négy aranya közül hármat szerzett tornában (egyéniben a lólengést, csapatban a korlátot és a nyújtót nyerte meg), egyet birkózásban. Indult még súlyemelésben és atlétikában is.

Kevésbé volt eredményes a másik négysportágas, a dán Viggo Jensen, azonban izgalmasabban alakultak a versenyei. A kétkezes súlyemelésben aranyat szerzett, de egészen furcsa körülmények között. Ugyanúgy 110 kilót emelt, mint a második brit Launceston Elliot, de a zsűri, elsősorban György görög herceg szerint tisztább, szebb stílusban tette ezt. Az egykezes súlyemelésben (itt külön-külön kellett felemelni a súlyokat mindkét kézzel) már fordított volt a sorrend. (A győztes Elliot volt a harmadik, aki négy különböző sportágban indult Athénban: a súlyemelés mellet atlétikában, birkózásban és tornában.)

Sportlövészetben is két számban indult, a háromszázméteres, háromállásos puskában bronzot szerzett. A harmadik sportága az atlétika volt, diszkoszvetésben nem ért el helyezést, súlylökésben negyedik lett. Akárcsak a legmókásabban ható számában, a tornához sorolt kötélmászásban is. A tizennégy méter hosszú köteleket csak öten akarták megmászni, de ez csak két görögnek sikerült, amikor a többiek, köztük Jensen, látták, hogy nem érhetik őket utol, megálltak. Hármuk közül a legmagasabbra jutó német Hofmann lett a harmadik, Jensen így lemaradt az újabb éremről. Jensen négy évvel később már csak a lövészetre koncentrált, Párizsban azonban a hat szám egyikében sem tudott a dobogóra jutni.

A kötélmászásban harmadik Hofmann Athén ötödik legeredményesebbje lett. Az atlétika volt az erőssége, az olimpiára a legjobb európai sprinterként érkezett, százon azonban az amerikai Tom Burke megelőzte. Tornában lett eredményesebb: a már említett Schuhmann társaként csapatban korláton és nyújtón lett első.

Dániából érkezett a görög fővárosba egy másik polihisztor is. Holger Louis Nielsen három sportágban indult, diszkoszvetésben nem ért el helyezést, kardban harmadik lett, akárcsak 25 méteres pisztolyban, ezüstöt szerzett a harmincméteres pisztolyos számban.

Athénban kezdte a duplázást a száz és ezerkétszáz gyorsúszásban győztes Hajós Alfréd is. Az első két magyar olimpiai bajnoki cím tulajdonosa (összesen ebben a két számban indult a játékokon) az egyetem elvégzése után visszavonult a sporttól. Építészként 1924-ben lett újra érmes: az akkor még megrendezett szellemi játékokon a budapesti stadion tervével ezüstöt szerzett. (Az érem járt volna a társtervező Lauber Dezsőnek is, az ő aláírása azonban lemaradt a tervekről, illetve nem is jelent meg Párizsban, ezért ő nem kapta meg.) Hajós harmadik érmét egyébként csak a magyarok szokták az olimpiai sikerek közé sorolni, a NOB nem számítja hivatalosan olimpiai ezüstnek.

A száz gyorson a magyar úszó egyetlen ellenfele egy osztrák volt. Hajós végül csak fél méterrel, hat tizedmásodperccel előzte meg Otto Herschmannt. Később vívni kezdett, és 1912-ben Stockholmban már mint az osztrák olimpiai bizottság elnöke, illetve a kardcsapat tagja vett részt. Itt ezüstöt szerzett, mert a döntőben a magyaroktól kikaptak.

A legkalandosabb duplázás is Athénban sikerült, az ausztrál Edwin Flacknek. Országa egyetlen indulója volt az első olimpián és megnyerte a 800 és az 1500 méteres futást is. Az játékok egyik legnagyobb sztárja lett, még az Athéni oroszlán becenevet is megkapta. A két aranytól úgy megjött a kedve, hogy elindult a maratonon is, bár korábban soha nem futotta le még a táv felét se. Épp 23 kilométer körül átvette a vezetést is, azonban tízzel később befogta a később győztes Louis Szpiridon, ő pedig nem sokkal később összeesett. A másik érmét teniszben szerezte, úgy hogy egyetlen meccset sem nyert. Az egyesben ugyanis az első fordulóban kiesett, a párosban pedig, ahol brit szobatársával indult, erőnyerő volt. A torna nem volt népes, így rögtön az elődöntőben találták magukat, ahol egy görög kettőstől kikaptak. A legjobb négy közé jutás viszont a harmadik helyet jelentette nekik is.

Bármennyire is régen és az olimpiatörténet elején volt, 1908-ban a brit Paul Radmilovic máig egyedülálló dolgot hajtott végre: ugyanazon a játékokon két számban is aranyat szerzett. Előbb a négycsapatos vízilabdatornát nyerte meg csapatával, majd két nappal később a magyar úszókat előzték meg a britek a 4×200-as gyorsváltó döntőjében. Összesen öt olimpián vett részt, 1912-ben és 1920-ban is megnyerte a vízilabdatornát Nagy Britanniával. (Ez a triplázás legközelebb csak 2008-ban a magyar válogatottnak sikerült.) Az utóbbi győzelem jelentette az ír anyától és görög apától Walesben született pólós karrierjének csúcsát: Belgium ellen ő lőtte a győztes gólt.

Kivételes sportoló volt a belga Fernand de Montigny is. Mind a négy olimpiáján szerzett érmet, közte egy aranyat. A fő sportja a vívás volt, ezen belül is a párbajtőrcsapattal érte el a legnagyobb sikereket, az 1912-es arany után 1920-ban és 1924-ben is ezüstöt szerzett. Utóbbi olimpián tőrben is második lett. Az 1920-as, antwerpeni játékok a sportsikerek mellett még egy nagy dicsőséget hozott neki, ugyanis ő tervezte az olimpiai stadiont. Ekkor érte el a duplázást jelentő bronzot is a gyeplabdacsapattal.

Két sportágban is olimpiai érmet szerzett, sőt az egyikben világklasszis lett, de most már mindez inkább felvezetésnek tűnik a számára igazi hírnevet hozó filmes karrierhez. A bánáti sváb családba született, majd Amerikába vándorolt Johnny Weissmüllerről közismert, hogy kora felülmúlhatatlan úszója volt, az kevésbé tudott, hogy 1924-ban egy bronzot is szerzett a pólósokkal. A vízilabda-válogatottal a következő olimpián is ott volt, de összesen két meccsen szállt medencébe. Második, egyben utolsó meccse épp a Magyarország elleni, elveszített amszterdami negyeddöntő volt.

Már átvisz a háború utáni időszakra Sven Thofelt karrierje. Ő is részese volt svéd öttusauralomnak, ami azt jelentette, hogy a sportág első három olimpiáján csak az északiak állhattak a dobogóra. Ő a negyediken, csak a bronzot engedték át egy dánnak. Négy évvel később már az öttusában is szereplő párbajtőrben is indult. Akárcsak négy évvel később, ekkor azonban ezüstöt szerzett a vívók között. A párbajtőrözők között jutott neki még egy érem, 1948-ban, 44 évesen lett harmadik, szintén csapatban.

A felsorolásban szándékosan nem szerepelnek a téli és nyári sportágban egyaránt éremig jutók. Közülük kiemelkedik az amerikai Eddie Eagan, aki mindkét változatban aranyat tudott szerezni: 1920-ban ökölvívóként győzött, 1932-ben a bobnégyes tagjaként.