Kínos leégések vasárnap is
További Peking 2008 cikkek
Kilenc perc negyven másodperc - ennyi kellett a magyar női kézilabdacsapatnak, hogy gólt lőjön Dél-Korea ellen (majd újabb csaknem három, hogy még egyet). A koreaiak ekkor már 6-0-ra vezettek úgy, hogy az első emberelőnyünk két perce alatt mi egyszer bírtunk kapura lőni. A védekezésben és támadásban is lassú magyar csapat végül 33-22-es vereséget szenvedett, így a harmadik helyen jutott tovább a csoportból.
Ezzel eldőlt, hogy a másik csoport második helyezettjével, az utolsó meccséig hibátlan, a norvégoktól is csak egygólos vereséget szenvedő Romániával játszunk a nyolc között. Görbiczék a maguk dolgát nehezítették meg, ha sikerült volna nyerni, Kína lett volna az ellenfelünk a negyeddöntőben, akikkel így Dél-Korea játszik. A norvégok ellenfelei a franciák, az oroszoké a svédek lesznek.
Nemcsak a kézilabdázók okoztak egyébként csalódást vasárnap, hanem minden magyar sportoló. Már első meccsén kiesett, és vigaszágra sem került egyetlen birkózónőnk, Sastin Mariann. Csak a 25. helyen zárt a sportlövő Sidi Péter.
Világbajnok és aranyesélyesnek mondott férfi kardcsapatunk a nyolcas mezőny hetedik, utolsó előtti helyét szerezte meg, Nemcsikék csak Egyiptomot tudták legyőzni az utolsó helyosztón. Ezzel a kardozók minden idők, míg összességében vívóink az elmúlt 108 év legrosszabb olimpiai szereplését produkálták Pekingben. A hajnali eredményekről bővebben >>
Hiába vártunk aranyat Pars Krisztiántól: a kalapácsvető ugyan a legjobb eredménnyel jutott a 12-es döntőbe, ám itt még dobogóra sem tudott felállni. A selejtezőben elért 80,07-es eredményét sikerült ugyan 80,96-ra javítania, ám ez is csak a negyedik helyre volt elég, még a bronzéremhez is legalább fél méterrel többet kellett volna dobnia, a győztes szlovén Kozmus 82,02-es eredményt ért el.
Persze Pars legalább újabb olimpiai pontokat szerzett, egyedüli atlétaként. A maratoni futó Teveli Petra csak a 65. lett - másik maratonistánk, Rakonczai Bea feladta -, míg a 100 gáton futó Vári Edit az előfutamban utolsó lett. Szintén utolsó helyen végzett, de legalább már a 12-es döntőben a műugró Barta Nóra.
A kudarcoknak, ahogy várható volt, máris vannak következményei, bár egyelőre még csak szavakban. Bejelentették, hogy a női tőrcsapatnál fegyelmi vizsgálat indul a vívószövetségben és talán a MOB-ban is. A nemzeti olimpiai bizottság sportigazgatója az egész hazai sportirányítást élesen kritizálta, mondván: az elhibázott sportpolitikai utazási irodává degradálta a MOB-ot. "A miniszterelnök hiába szeretne aranyérmeket látni, ha az ő döntése nyomán szűnt meg a magyar sportirányítás" - fogalmazott Kovács Tamás.
Csoportgyőztesként nem kellett meccselniük a középdöntőben a vízilabdázónőinknek, akik így csak azon izgulhattak, hogy Hollandia vagy Olaszország lesz-e az ellenfelük a döntőbe jutásért. A mi csoportunkban csak harmadik helyen végzett, tőlünk 11-9-es verést kapott hollandok némi meglepetésre, 8-8-as végeredmény után büntetőkkel 13-11-re legyőzték az olaszokat, így 19-én magyar-holland elődöntő lesz. A másik ágon az ausztrálok 12-11-re verték Kínát, így ők játszhatnak az Egyesült Államokkal.
Vasárnap véget ért a tenisztorna: a férfi egyest a spanyol Nadal, a női egyest két honfitársa előtt az orosz Gyementyjeva nyerte, míg női párosban a Williams-testvérek lettek az elsők. Utóbbi két számban magyar versenyzők is voltak, ám egyéniben is (Szávay Ágnes), párosban is (Szávay és Arn Gréta) már az első körben kiestek.
Az uszodában szintén véget értek a versenyek. Az utolsó napon ismét nyert, ezúttal a világcsúcsot úszó 4x100-as vegyesváltóban Michael Phelps. Az amerikai úszó így Pekingben nyolcszoros, összességében 14-szeres olimpiai bajnok. Mindkettő világcsúcs, ahogy az is, hogy az úszók összesen 25 világrekordot döntöttek meg az olimpián.