Volt versenyzői nullázták le Fábiánnét

2008.06.28. 17:21
A kajak-kenu országos bajnokság pénteki napján az olimpiai részvétel szempontjából egy vitás kérdés maradt, szombaton minden eldőlt. Vereckei Ákos nagy versenyt nyert, a Kovács, Janics páros fél másodperccel verte a Paksy, Benedek egységet. Kovács három számban is ott lehet Pekingben, ha az elnökség jóváhagyja.

Nagy versennyel kezdődött a szombati versenynap, Vereckei Ákos legyőzésére hárman is pályáztak ötszázon, de végül be kellett látniuk, a kilencvenes évek végén a világot is uraló versenyző itthon még mindig a legjobb.

Kammerer az utolsó ötven méteren készült el erejével, addig vezetett, végül visszaesett, Vereckei pedig nemcsak sokadik bajnoki címét gyűjtötte be, hanem megkapta ezen a távon az olimpiai rajtjogot is. Pekingben nem számít favoritnak - Sydneyben toronymagas esélyes volt -, már éremszerzése kisebbfajta meglepetés lenne.

A nőknél Kovács Katalin győzelméhez szemernyi kétség sem fért, lényegében ellenfele sem volt. Arra is számítani lehetett, hogy Benedek Dalma nem áll rajthoz, ő Paksy Tímeával a párosra készült, utolsó esélyükre, hogy biztosítsák helyüket a pekingi csapatban. Az elmúlt évek legsikeresebb magyar edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalinnak is bennük volt az utolsó reménye, hogy ne essen meg vele az a szégyen, hogy nem juttat ki egyetlen egységet sem Kínába.

Fábiánné két éve még három aranyban reménykedett, június végére bebizonyosodott, egy versenyzője sem lesz. Pontosabban, a kiutazók közül valamennyi az ő egykori versenyzője, de előbb Janics Natasa, majd Kovács Katalin hagyta el a kőkemény szakvezetőt, majd Kozák Danuta és Szabó Gabriella.

Ezzel már el is árultuk, Janics és Kovács legyőzte Paksyékat, nagy csata volt, fél másodperc volt a két hajó közt a különbség, kevesebb, mint három hete, az első válogatón. Az utolsó száz méterig teljesen együtt haladtak, a hajrát azonban jobban bírta az olimpiai címvédő páros.

Paksyék a friss Európa-bajnok Kozák, Szabó duót fölényesen verték, vélhetően bármelyik országban olimpikonok lehetnének, Magyarországon viszont nem. Így jobb híján percekig mguk elé meredve, összeroskadva ültek a stégen. Négy éve ugyancsak megszorították Kovácsékat, de legyőzni akkor sem tudták őket, igaz akkor a mindent eldöntő szétlövésen maradtak alul.

Négy éve Paksyékat nem Fábiánné készítette fel, éppen ellenérdekelt volt, most azt a párost kellett volna legyőzniük, amelyiket ő "talált ki" négy éve, erre azonban nem talált hatékony megoldást.

"Rendkívül csalódottak vagyunk, pedig nagyon jó pályát mentünk, de nem volt elég. Most úgy érezzük, hogy négy év munkája a kukába került, talán majd Londonban ott lehetünk" - nyilatkozott az MTI-nek rendkívül keserűen Paksy.

Mivel Kovács Katalin három számban is kivívta az indulási jogot - egyesben és négyesben is mehet -, valószínűleg mindháromban indulhat, jóllehet ezt korábban szinte mindenki kizárta. A 31 éves versenyző viszont kimagaslott a mezőnyből, és Angyal Zoltán kapitány sem látja akadályát a triplázásnak. Igaz azt is megjegyezte, hogy nem mindenki gondolja ezt hasonlóan.