Talmácsi beragadt, így is hetedik Jerezben
Talmácsi Gábor a hetedik lett a 250 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Spanyol Nagydíján, Jerezben, míg Tóth Imre, a kategória másik magyar indulója a 16. helyet szerezte meg.
Talmácsi a tizedik helyről rajtolhatott, és bár beragadt az elején, ennek megfelelően visszacsúszott, az első kör végére már feljött a hetedik helyre. Hamar eldőlt, ha nem lesz nagy bukás, a győztes a rajt után elhúzó négyesből (Simoncelli, Aojama, Bautista, Barbera) kerül ki.
A magyar világbajnok a folytatásban váltakozó kimenetelű harcot vívott Pasinival, Lüthivel és Locatellivel. Végül csak legutóbbit tudta megelőzni, így hetedikként ért célba.
Elsőként a japán Aojama Hirosit intették le, aki hatalmas csatát vívott a spanyol Alvaro Bautistával. Az utolsó kör elején a spanyol vezetett, de a japán megelőzte, majd ismét Bautista volt az élen. Az utolsó kanyart azonban elrontotta, így Aojama visszaelőzte és megnyerte a futamot.
Harmadik az olasz Marco Simoncelli lett. Hasonlóan nagy harc volt az ötödik helyért is, Lüthi csak az utolsó métereken előzte meg Pasinit.