„Janics Natasa, Kovács Katalin valamint Kozák Danuta reggel hét órakor elindult Szegedről Szolnokra, hogy eleget tegyen válogatottbeli kötelezettségének, és részt vesznek a négyeshajó edzésen” – jelentette ki hivatalosan Petrovics Kálmán a szegedi sportegyesület szakmai igazgatója.
Hozzátette, közelítenek a megállapodás felé, és a lányok szeretnék, ha nem zárnák ki őket a válogatottból.
Petrovics elismerte, jelenleg a négyesedzéseken vesznek csak részt, utána visszamennek Szegedre, és az egyes továbbá a párosedzéseket a Maty-éren végzik.
„Eredetileg is ezt szerettük volna, erre kértem a kapitány urat, amikor a hétvégén Győrben egy órát beszélgettünk. Ez csak egy apró kompromisszum, de a jövőbeli béke érdekében meglehetősen nagy lépés” – állította.
A jövő hétvégi szegedi Világkupára a négyeshajót Fábiánné Rozsnyói Katalin készíti fel, korábban valamennyien az ő tanítványai voltak, és nem békében váltak el egymástól.
Petrovics beszámolt arról is, hogy Janics hétfő este fél tizenegykor ment el korábbi edzője, Fábiánné szolnoki házához.
„Túlzás lenne azt állítani, hogy beszélgettek, vagy ha igen, akkor a maguk módján. Natasa utána sírva ment vissza a kocsihoz, ahol Kovács és Kozák várta, ezért pontosan nem is tudni, mi történt.”
Az igazgató elmondta, még tegnap este küldött egy mailt a kapitánynak, leírta a fejleményeket, erre azonban választ még nem kapott.
A jelenlegi helyzet furcsasága még, hogy a négyest jelenleg öten alkotják. Paksy Tímea, Benedek Dalma, Kovács Katalin, Kozák Danuta és Janics Natasa. Fábiánnénak lenne dolga, hogy valakit kihagyjon, de nagy kérdés, ki lesz a vezérvevezős, mert erre posztra Paksy és Kovács is pályázna. A gyakorlatban tehát az edzés úgy néz ki, valaki a partról figyeli, amíg a többiek kajakoznak.