Harcban Janics, Kovács, Benedek, Kozák
A hét végén rendezik az első hazai kajak-kenu válogatót, amelyről – az olimpiai távú egyes és párosban – egyaránt ki lehet jutni a június végi brandenburgi és az augusztusi dartmouthi világbajnokságra.
Storcz Botond kapitány az év elején kihirdette válogatási elveit, most megerősítette, ezeken sem kimagasló csúcsforma, sem egyéb indok nem változtat. Ennek értelmében a párosokat és négyeseket az egyéni teljesítmény alapján jelöli ki.
A versenyzők az olimpiai távokon egyetlen számot vállalhatnak, különösen igaz ez a június 25-én kezdődő németországi Európa-bajnokságra, amelynek feszes az időrendje. A nőknél például egy napon rendezik az olimpiai távú döntőket, ami kizárja, hogy egy versenyző duplázzon, netán triplázzon, az egyes mellett párosban vagy négyesben is hajóba üljön.
„Az Eb-n nagyon sűrű lesz a program, mindössze huszonkét perc lesz a finálék között, így egyáltalán nem engedélyezhető a duplázás. Vagyis ha esetleg Kovács Kati nyeri az egyest, le kell mondania a párosról és a négyesről, ugyanez igaz Benedek Dalma és a többiek esetében is" – magyarázta a kapitány.
A legnagyobb verseny ezúttal is női ötszázon lesz, a már említett két klasszis mellett rajthoz áll Janics Natasa, Kozák Danuta és Paksy Tímea is. Bármelyikük nyer, reális esélye van az Eb-sikerre. Az első tesztversenyt Benedek nyerte, ám a Világkupára belázasodott, és visszalépett.
„A világbajnokságon más a kép, a női K-4 500 méter döntőjét az ezres finálék napján rendezik meg, így Dartmouthban az egyestől és a párostól függetlenül be lehet kerülni a csapathajóba is.” (A női négyes az olimpiákon is az ezres döntőkkel egy napon van.)
A szegedi Vk-n kimagaslóan teljesítő, négy aranyat szerző Janics Natasa és Benedek Dalma is tagja lehet a négyesnek, az Eb-n viszont nem.
„A brandenburgi Európa-bajnokság után a férfiaknál és a nőknél is minél hamarabb kijelölök egy válogatott négyest, amely a második válogatón megküzdhet a kihívókkal. Amelyik csapathajó megnyeri a második válogatót, az indulhat az augusztusi vb-n” – jelentette ki Storcz.
A második válogatón – mivel az ötkarikás távokon ezen a hétvégén lezárul az Eb- és vb-kvalifikáció – csak a nem olimpiai távokon versenyeznek, valamint a fent említett négyesek csapnak össze.
Először lesznek váltóversenyek, ezekre Storcz a kétszázas versenyek alapján válogat.