Fecskenadrágot az úszókra!

„Azért jó lenne, ha ez a szép sportág, mint amilyen az úszás, nem süllyedne el a középszerű technikai sportágak mély pocsolyájában” – ezt a sommás megállapítást Kiss László szövetségi kapitány tette, aki alighanem tudja, miről beszél, hiszen hat évtizedet töltött el uszodában. Eközben öt olimpiai bajnoki címhez segítette Egerszegi Krisztinát, a mellúszó Kovács Ágnes is olimpiát nyert vele, Güttler Károly világcsúcsot úszott.

Július 26-án ugyanis kezdődik a római világbajnokság, a káosz szó nem érzékelteti megfelelően, mi zajlik a sportágban. A felháborítótól az elképesztő jelzőig elég sokat használnak az edzők, a brit kapitány szerint állatkertté vedlett át a világbajnokság, a franciák tüntetni akarnak. Pillanatnyilag nehéz megfogalmazni, mi ellen, csak az tény, Alain Bernard világcsúcsát nem hitelesítették 100 gyorson, mert az Arena szuperdressze nem felelt meg az előírásoknak. (A jövő héten lehet, mégis hitelesítik a mezt, és akkor lehet, a csúcsot is.)

Egészen pontosan nem tudni, milyen előírások ellen vétkeztek a tervezők, ezért is érezhetik hátrányban magukat a franciák, bár az első nyilatkozatok még higgadtak voltak.

A FINA-nak (Nemzetközi Úszószövetség) az elmúlt tizenöt évben általában nem sikerült jól kezelnie a hirtelen felmerülő vagy a hosszú távú problémákat, 1994-ben Rómában hetven ország követelte a kínaiak kizárását, maradhattak. Egerszegi legyőzőjének például akkora volt a feje, mint egy Junoszty tévé, két hónappal később ellenben megsemmisítették az eredményeket, mert igazolódott a doppingolás. 2007-ben ugyanígy hiába követelték az európaiak az amerikaiak vérvizsgálatát, rájuk se hederített a FINA.

Egészen biztosan már nem lehet kijelenteni, hogy az úszótudás dönt a helyezésekről, mert hatféle gyártó - Speedo, Arena, Tyr, Jaked, Adidas, Blueseventy - kínálja dresszeit, az egyik jobb, mint a másik, az egyik drágább is, mint a másik.

Az úszás publicitása a dresszőrületnek köszönhetően megnőtt, szinte mindenkit érdekelni kezdett, mit visel Phelps, milyen anyagokból készülnek ezek a ruhák, hogy van egy olyan réteg, amelyik késlelteti az izmok savasodását. Ezeknek a ruháknak megmagyarázhatatlan misztikumuk lett.

Hirtelen nem a mozdulatok technikája, hanem a ruha technikája, varrása került előtérbe. Mert tény: másodperceket is segíthet. Viszont szinte mindenki azt mondja: legyen ennek már egyszer és mindenkorra vége.

Mert hamarosan eljuthatunk oda, mint a Forma-1-ben, év közben nem csak edzések, hanem véget nem érő tesztelések lesznek, kiderülhet, hogy a fordulóknál melyik az előnyösebb, a vízbe érkezéskor melyik a jobb. A hollandok már mind a hatot kipróbálták, de még nem tudják, melyikben versenyeznek.

A helyzet megoldását a többség látja, a FINA jelöljön ki egy anyagot, amelyből a ruhák készülhetnek, és akkor majd a gyártók eldöntik, milyen apróságokkal tudják szimpatikusabbá tenni saját portékájukat.

Az úszásban - más népszerű sportágakkal ellentétben - évtizedekig sokadrangú volt, ki, miben úszik, amíg csak a meztelen felsőtest látszott a férfiaknál. Erre mondták a marketingesek, a sportág éppen csak kikászálódott akkoriban a kőbaltás korszakból, hiszen a sízésben azért lehetett irdatlanul sok pénz, mert a klasszisok a magasba emelték a lécüket célba érésük után.

A gyártók ezt 2000 táján felismerték, és most már fontos, hogy a logó ott legyen a tévében a diadalittas mozdulatokkor. Az úszásból sokáig nem lehetett megélni, most már előfordulhat, hogy igen.

A gyártók viszonylag nagy befektetése gyorsan megtérülhet, hiszen a boltokban 200 euróért lehet kapni a dresszeket, nem nehéz kiszámolni, ha egy országban csak páran gondolják úgy a fiatalok közül, a ruhában lesz az erejük, mekkora bevételt jelent. Ezek a ruhák ráadásként jó esetben három használatot bírnak ki, vagyis ha 200 pillangón felveszi Cseh László az előfutamban, az elődöntőben és a döntőben, már el is dobhatja.

Az új fejlesztésű ruhákat már könnyebb felvenni, nem kell véráldozatot hozni, a régieket ugyanis az ujjak kisebesedése árán lehetett felhúzni, annak még az volt a célja, hogy a legjobban összenyomja a testet. A régi ruhákhoz lényegében egy öltöztetőt is fizetni kellett.

Ha netán valaki megkéri a takarítónőt, vagy bárkit a személyzetből, szurkálja meg ezeket a ruhákat, használat közben akkor széthasadhat, mint az olasz úszónő fenekén a múltkor.

A fecskéhez visszatérni már nem lehet, de bármilyen döntés is születik 2010 elején a következő évekre, Kiss László már azon se lepődne meg, ha hamarosan parafát etetnének a gyerekekkel, minél kedvezőbb legyen a fajsúlyuk. Mert az úszásban mindig voltak őrületek, de egyik sem tartott ilyen sokáig, és egyik sem volt ennyire igazságtalan, mint a mostani.