Overdose idén már nem versenyez
Mikóczy Zoltán, a veretlen magyar csodaló tulajdonosa pénteken hivatalosan is bejelentette, krónikus patagyulladásban szenvedő lova állapota szépen javul, de idén már nem indul versenyben, írja a PannoniaOverdose.hu.
"Jól alakul a pataszerkezet növekedése, de még korai a visszatérésével kapcsolatban konkrét időpontot megállapítani. Október 14-én, szerdán új patkókat kap a mellső lábaira, és ekkor a boxpihenője is véget ér. Ezután kezdheti el szép lassan terhelni a lábait. Természetesen szem előtt kell tartani a fokozatosság elvét, ami az első hónapban sétát jelent, majd még a téli hónapokban ügetést. Ha minden jól alakul, és nem jelentkezik újabb komplikáció, akkor a tavaszi versenyszezonra Overdose gyógyult, egészséges lábszerkezettel ismét abba az állapotba kerülhet, ahogyan ezt az évet is kezdte."
"Angliai állatorvosa kifejezetten megkért rá, hogy a legnagyobb nyugalmat biztosítsuk a számára, azaz minél kevesebbet látogassuk, mert minden ilyen alkalommal ki akar jönni játszani a boxából. Munkalovasa, Budinszki Barbara az egyetlen, aki folyamatosan kint van vele Angliában, de ő is csak annyi időt tölt vele, amennyit feltétlenül szükséges. Szó sincs arról, hogy elhanyagolnánk, csak most mindennél fontosabb hogy pihenjen. Továbbra is Ribárszki Sándor az idomárja és Christophe Soumillon marad Overdose első számú lovasa."
Mikóczy elmondta, Overdose-t feltehetően október végén hozzák haza. Nagyon valószínű, hogy a téli hónapokban, amikor még nem végezhet vágtamunkát, olyan helyre viszik, ahol fedett csarnokban tud ügetni, a tavaszi versenyfelkészítés az alagi tréningközpontban zajlik majd.
Az eddigi futamain veretlen hároméves pej mén az áprilisi budapesti nagydíj után sérült meg, a tervekkel ellentétben nem indult Ascotban és a Haydock Parkban sem, Franciaországban, majd Angliában gyógykezelték.