Gyurta: Idén nekem minden összejött
További Sport cikkek
- Végső búcsú minden idők egyik legjobb magyar sportolójától
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
Az Év sportolójának választott Gyurta Dániel pihen, ezekben a napokban nem úszik, január közepéig nem is edz.
"Aktív pihenésről van szó, január 17-ig, amikor 2010 első válogatott edzőtábora kezdődik, le kell tennem a vizsgáimat, mind a hetet - mondta a Jövő SC versenyzője. – Ez a harmadik félévem a budapesti Kommunikációs Főiskolán, menedzserszakra járok, és időben túl akarok lenni a kötelezettségeken. Könnyen tanulok, nem lehet gond. Aztán persze újra az úszás kerül a középpontba, hiszen jövő nyáron Budapesten, a Margitszigeten lesz az Európa-bajnokság, nagyon jól akarok szerepelni. Hazai környezetben a cím különösképpen kötelez, meg hát a saját elvárásaimnak is meg akarok felelni."
A még mindig csak 20 éves úszó, a 2004-es athéni olimpia 200 méteres mellúszásának ezüstérmese 2009-ben vb- és Eb-győzelmeivel, világ- és Európa-csúcsaival pazar idényt produkált.
"Mintaévnek mondanám ezt az esztendőt, amelyben nekem minden összejött. Eleve az, hogy 100-on – amely eddig elhanyagoltabb terület volt – hatalmasat fejlődtem, a törökországi rövidpályás Eb-n ezüstöt nyertem, nagy örömöt jelent. Az isztambuli mérlegem: három futam, három egyéni és két Európa-csúcs, ráadásul úgy, hogy a számra úgy tekintettem: az csak szórakozás, a kétszáz az igazi, arra készültem.
Külön öröm, hogy most már százon is kezdek az esélyesek közé tartozni, de még nagyon sokat kell fejlődnöm. 200-on – a római nagymedencés vb aranyérme után - úgy alakult minden, ahogyan elképzeltük mesteremmel, Széles Sándorral, a 2:00.67-es világrekordom pedig felülmúlta a legvadabb várakozást is.
A 2006-os helsinki Európa-bajnoksággal kezdtünk bele a tudatos építkezésbe, ami igazán ebben az évben hozta meg első eredményeit. Szó sincs róla, hogy beértem volna, ez még az út eleje. Mellúszásban 24-25 évesen kezdenek igazán éretté válni a versenyzők, nekem Londonra kell késznek lennem minden téren" – mondta a Széles-tanítvány, aki 2006 és 2007 után harmadik rövidpályás Európa-bajnoki címét szerezte Isztambulban, amellett ő az első európai mellúszó, aki 57 másodpercen belül úszta a 100 métert.
Széles Sándor mesteredző is elégedett: "Daninak meg kellett öregednie, hogy erre az eredményre, amivel Rómában, majd Isztambulban kirukkolt, képes legyen. Bőven van hová fejlődnie, az érési folyamat még nem zárult le nála. A világcsúcs egyenesen fantasztikus, bár megjegyezném, hogy az utolsó ötvenet lelazsálta..."
"Az Eb-n úgy versenyeztem, hogy anyuék ne kapjanak infarktust a tévé előtt - állítja Gyurta. - Sanyi bácsi meg jól látta, még ha talán tréfának szánta is a lazsálásra tett megjegyzést, hogy a befejező 50 méterem gyengébb lett, miután elrontottam az utolsó fordulómat. Az edzőm 2:01 és 2:02 közötti időt prognosztizált, én 2:02-n belüli időre számítottam, de hogy ekkora világrekord lehet a vége, fel nem ötlött bennem. Hogy a 2 perces álomhatárt is áttörhettem volna? Nem, ennek nem volt realitása."