Feladta a Dakart a gázoló német pilóta

2010.01.03. 19:40
A német, svájci páros a szombati első szakaszon csúszott ki az útról, tucatnyi tiltott helyen álló nézőt sodortak el, egy 28 éves asszony belehalt sérüléseibe.

Feladta a Dakar-ralit a szombaton halálos balesetet okozó a német pilóta, írja az argentin Olé a verseny szervezőire hivatkozva.

A Mirco Schultis, Ulrich Leardi német, svájci páros Desert Warrior versenygépével az első szakaszon gázolt a nézők közé, öt szurkolót (köztük egy gyermeket) kórházba kellett vinni, Natalia Sonia Garcia életét nem sikerült megmenteni, belehalt hasi, koponya és medencesérüléseibe.

A 28 éves argentin asszony a szervezők állítása szerint tiltott helyről, egy kerítésnél nézte a versenyt, az útról kicsúszó autó tucatnyi nézőt sodort el, a nyolc sérült egyike Natalia férje, a 24 éves Gabriel Gomez, akinek jobb lába több helyen eltört.

A motorosoknál a francia David Frétigne nyerte a második szakaszt, összetettben honfitársa, az első napon győztes David Casteu vezet.
A Córdoba és La Rioja között lebonyolított 294 km-es mért szakaszon Casteu érte el a második időt és a címvédő spanyol Marc Coma lett a harmadik.

Az autósoknál Nasszer al-Attijah nyert vasárnap, összetettben szintén a katari pilóta vezet. Mögötte a francia Guerlain Chicherit lett a második és a brazil Mauricio Jose Neves a harmadik.

Hétfőn a La Rioja és Fiambalá között közötti 441 km-es, rendkívül kemény, dűnés szakasz jön, 182 km lesz a mért útvonal hossza.

Eredmények, 2. szakasz

autósok:
1. al-Attijah (katari, Volkswagen) 4:01:55 ó
2. Chicherit (francia, BMW) 1:08 perc hátrány
3. Neves (brazil, Volkswagen) 2:01 p h.
összetett:
1. al-Attijah 6:16:39 ó
2. Sainz (spanyol, Volkswagen) 1:19 p h.
3. Peterhansel (francia, BMW) 2:30 p h.
motorosok:
1. Fretigne (francia, Yamaha) 3:59:20
2. Casteu (francia, Sherco) 43 mp h.
3. Coma (spanyol, KTM) 1:08 p h.
összetett:
1. Casteu 5:50:45 ó
2. Coma 37 mp h.
3. Despres (francia, KTM) 2:10 p h.