Nem is tudja a gyerek, anya mekkora klasszis

Az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina, és az utolsó magyar aranyérmes tornásznő, Ónodi Henrietta 2009-ben voltak 35 évesek, 2010-től kapják a bajnokok életjáradékát. Az Egyesült Államokban élő Ónodinak 199 ezer forint jár, az ötszörös bajnok Egerszeginek ennek a duplája. Mindketten anyukák, a nyilvánosságot sosem keresték, nem szeretnek szerepelni.

“Nem ébredtem másként, amikor augusztusban betöltöttem ezt a kort, bár máshogyan feküdtem le, hiszen meglepetéspartit rendeztek nekem, és a három gyerekem teknőssel lepett meg, ami őket jelképezte. Nem érzem annyinak magam, talán nem is vagyok annyi. Valakit zavar, ha a koráról kérdezik, engem nem, egyáltalán nem sokkolt, amikor átléptem rajta” - kezdte Egerszegi. “Amikor a korhatárról szavaztak, akkor sem értettem, miért éppen a harmincötödik évhez kötötték, most sem, de ennek nincs is jelentősége, az a fontos, hogy megemlékeznek rólunk, mert ez egy fantasztikus gesztus.”

Egerszegi hatalmas világklasszis volt, most lehet látni igazán, mekkora, hiszen 2000 óta nem volt olimpiai bajnok úszónk. 22 évesen, az atlantai olimpia után hagyta abba az úszást - azóta sem tudott senki más zsinórban háromszor nyerni ugyanazon a távon -, akkor úgy mondta, hogy vizet csak pohárban akar látni.

Ha ő úszott - bár az Amerikában bajnokokat nevelő Nagy József szerint nem úszott, hanem zenélt a vízben -, általában simán nyert.

“Mindig izgultam, sohasem éreztem természetesnek, hogy jobb vagyok a többieknél. Lehet, hogy kívülről annak látszott, de nem volt az, tényleg mindig mindennek stimmelnie kellett ahhoz, hogy a várt győzelem összejöjjön. Amikor 1994-ben, a római világbajnokságon százon kikaptam, azt mondta az edzőm, Kiss László, a nyakát tenné rá, hogy kétszázon nyerni fogok. Mondtam is neki: Laci bácsi, ne tegye, mert akkor gyorsan koporsót kell csináltatnia. Nem éreztem, hogy összeállt volna a mozgásom, nem volt meg a kellő erőm. Sem előtte, sem utána nem éreztem nyűgnek a felkészülést, de akkor igen, kényszeredetté vált minden. És hiába tűntem magabiztosnak, belülről nem voltam az” - elevenítette fel életének egyik vereségét, csak ötödik lett, a győztes kínaiak viszont hamar visszavonultak a dopping miatt.

Sokkal inkább a győzelmek maradtak meg emlékezetében. Nem szokta összehasonlítani sikereit, de ha kell, akkor nem valamelyik olimpiát, hanem az 1991-es Európa-bajnokságot nevezi meg, amelyiken a sokáig fennmaradó világcsúcsait úszta: 200 háton elért eredménye 17 évig maradt fent – a százas közel 10 évet élt - csak 2008-ban, a legmodernebb szuperdresszben döntötték meg.

„Laci bácsi hívott fel, de olyan hangot ütött meg az első mondatnál, mintha valami nagy baj lett volna. Megijedtem. Átfutott sok minden az agyamon, valami rosszat mondhattam róla, de ezt elhessegettem, hiszen nem is nyilatkoztam már régóta. Komolyan mondom, megkönnyebbültem, amikor azt mondta, csak a csúcsaimat döntötték meg. Nem is sajnálom? - kérdezte. Mire mondtam: dehogynem. Sokat jelentettek nekem is, neki is, de igazából arra gondoltam, hogy a pekingi olimpiát úgysem fogja túlélni. 17 év így is szép idő.”

Mire lehetett volna képes ő a szuperdresszekben? “Fogalmam sincs. Sohasem volt rajtam, nem is akartam kipróbálni, azt azonban sajnálom, hogy technikai sport lett az úszás, szerencsére ez megszűnt januártól."

Kissel manapság is bensőséges a viszonyuk, az edző szerint Egerszegi az elmúlt ötven év legnagyobb tehetsége. Legyünk hálásak a sorsnak, hogy Magyarországra született, ő pedig azért teszi össze a kezét, mert edzője lehetett. Hogy a stílusát tökéletesre fejlessze, Kiss egy üres konzervdobozt rakott a fejére, úgy kellett úsznia, innen az utánozhatatlan tartás.

“Sokan azt hiszik, a gyerekeimet magam tanítottam úszni, de a testvérem, Klári foglalkozott velük. A legidősebb, Bálint most már el-eljárogat versenyekre, nem várok el, pláne nem követelek semmit tőle, az a legfontosabb, hogy kedvét lelje abban, amit rendszeresen csinál.”

A gyerekei nem is tudják, hogy korábban Egérnek, Egérkének szólították. Otthon nincsenek kupák, aranyérmek, nem tartotta fontosnak, hogy minden nap emlékezzen a múltra. Egyetlen újság van bekeretezve – ezt is kapta valakitől -, amikor Szöulban 14 évesen nyert, és Darnyi Tamással együtt ők szerepelnek a sportújság címlapján.

“Nem szerettem volna, ha mindenhol én vagyok, a gyerekek legyenek csak büszkék az apjukra, legyen ő a példaképük. Nem olvastam sehol, hogy a múltamat rejtegessem előlük, egyszerűen az élet vagy az anyai ösztönöm ezt diktálta. Nem szoktam mesélni az olimpiákról, más nagy versenyekről, mostanában megteszik ezt helyettem a szüleim, anyuék kezdik mondogatni Bálintnak vagy Barnabásnak, hogy is volt ez annak idején, az anyukájuk miket nyert. Nem tudom, hogy melyik győzelmet látták együtt. A múltkor Bálinttól kérdezték, mi a foglalkozásom, erre ő nagy büszkén mondta: olimpiai bajnok. Azt hiszem, mostanában tudatosul bennük, de ezt nem én fogom mélyíteni. Majd az élet megteszi, megnézik videón, vagy az interneten.”

“Nem lehet összehasonlítani, hogy az anyaság nagyobb öröm-e, mint az olimpiai bajnokság, mert a kettő egészen más, mindkettő más embert, egyben felelősséget igényel. Nem tudok sajnos semmi frappánsat mondani.”

A három gyerek teljesen leköti, bár csak akkor érzi az idő múlását, ha a reggel ötkor kezdődő egyórás tornájára nem képes felkelni. “Korábban könnyen ment, most már döcögősebben. A korai kelés végigkíséri az egész életemet, de a gyerekek is ébredeznek már negyed héttől.”

Ónodi Henrietta is olimpiát nyert Barcelonában, jelenleg az Egyesült Államokban él.„Lake Cityben, Florida államban lakom a férjemmel és a gyerekekkel. Annabella Minnesotában született 2006-ban, Sebastian már a floridai Sarasotában, 2007-ben. A férjem kiropraktikus, talán úgy hangzik jobban, hogy csontkovács-orvos, a klinikát ketten visszük. Ő gyógyítja a betegeket, én az adminisztrációt intézem. A család és a munka nagyon leköt, másra nem is jut időm.”

Ónodi férje Jim Haley, öttusázó, szintén olimpikon. Amíg Minneapolisban éltek, Ónodi tornaedzőként dolgozott, nagyon büszkék voltak rá az amerikai gyerekek, hogy egy olimpiai bajnok mutatta be nekik az elemeket.

„A gyerkőcök neve közös munka volt, de mindketten csak születésük után kaptak nevet. Úgy gondoltuk, előbb találkozzunk velük. Annabella például majdnem Bianca lett, de miután rengeteg hosszú fekete hajjal született, így az Annabella mellett döntöttünk. Sebastiannal nehezebb dolgunk volt, mert több névvel indultunk a kórházba: Remington, Alexander, London és Sebastian. 24 órával később még mindig nem tudtuk eldönteni, hogy Alexander vagy Sebastian legyen. Miután Bellát igazából én választottam, most a férjemen volt a sor, és ő végül a Sebastiant adta.”

„A gyerekekkel magyarul beszélek, a férjem és mindenki más angolul. Bár mindent megértenek és a lányom mostanában már kezd bátrabb lenni magyarul, igazábol az angol az anyanyelvük. Természetesen mindig tudják majd, hogy Magyarországról költöztem át Amerikába, már csak azért is, mert mind a mai napig magyar állampolgár vagyok.

A tornával nincs szoros kapcsolatom, ettől függetlenül próbálom követni az eseményeket, bár őszintén megmondom, az új szabályokat nem is próbálom megérteni. De azért így is meg tudom különböztetni a jó tornát a rossztól."

Ónodinak nem ment zökkenőmentesen az amerikai beilleszkedés, voltak holtpontjai, pajzsmirigyproblémákkal küzdött, operálták is, jelenleg nincs gondja vele, a táplálkozására viszont figyelnie kell.

„Megtiszteltetés, hogy az olimpiai eredmények után életjáradékot kaphatok. A pénz jó helyre, a gyerkőcök bankszámlájára kerül” – összegzett.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!