A 80. perc után brutális az Arsenal
További Sport cikkek
- Végső búcsú minden idők egyik legjobb magyar sportolójától
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
A kedd esti Fiorentina-vereség megmutatta, hogy a logikának semmi szerepe sincs a futballban, hiszen a hazai csapat, ha reggelig játszik az Inter ellen, talán akkor sem rúgott volna gólt. Bejött viszont, hogy négy napon belül nincs ugyanolyan eredmény.
Ebből adódóan levezetésünk is hibás volt, de arra jó, hogy megfogadjuk Mrozek nagy mondását, a logika hiábavaló. A Tottenham-Arsenalra most nem is efelől közelítenénk, nincs értelme logikázni, mert ez egy igazi, történelmi rangadó. A két csapat mindig úgy feszül egymásnak, hogy bármekkora is a különbség a tabellán közöttük, erre a 90 percre teljesen eltűnik.
Szurkolótáboraik ellenségek, pár kilométer választja el a két pályát egymástól, fokozott a készültség, a rendőrök ilyenkor szabadon állíthatják meg a kocsikat, át is nézhetik azokat.
Megdöbbentő adat, hogy a Tottenham a bajnokságban utoljára 1999-ben verte az Arsenalt, 2-1-re. Azóta döntetlennél tovább nem jutott húsz meccsen, ezek közt voltak emlékezetesek, elég csak a 4-5-re vagy a tavaly előtti 4-4-re gondolni. Előbbi a Tottenham, utóbbi az Arsenal pályáján volt.
Kilencgólos meccsre most nem lehet számítani – bár egy négygólos meccs háromszoros pénzt ér -, és mivel Arsavin, valamint Fabregas hiányzik az Arsenalból, arra sem sok esélyt látunk, hogy háromnál többet lőjenek.
Jó hír viszont, hogy felépült Robin van Persie, így az Arsenal egy olyan csatárral is kiállhat, akit nem tudnak könnyen eltolni a védők, valamint a kapu elől kiszorítani. Az eddigi nagy rangadókon – Chelsea, MU, ManCity - épp egy erőcsatár hiánya miatt nem szereztek pontot, most kiderülhet, hogy a Tottenhamet lehet-e a nagyok közé sorolni. Az első meccsen simán átszaladtak a Spurs védelmén az ágyúsok, de akkor Fabregas kettőt lőtt, van Persie egyet.
Az Arsenal 17 gólt szerzett a nyolcvanadik perc után, erre érdemes tenni, az elmúlt hét meccsén mindig eredményes volt ebben a különösen értékes periódusban. 2,6-szoros pénzt ér, ha valaki ekkor gólt lő. Ha az Arsenal félidei döntetlen után nyerne, 5,2-szeres pénzzel kalkulálhatunk.
A Tottenham áprilisban lenullázhatja a teljes szezonját, hiszen lélekromboló vereséget szenvedett az FA-kupában a már kiesett Portsmouth-tól. Mivel az Arsenal után a Chelsea érkezik, majd Manchesterbe mennek, nem sok jóra számíthatnak, hacsak össze nem kapják magukat a hajrára.
Nagyon sok múlik Crouchon, Gudjohnsenen – illetve a helyzetkihasználáson -, de azon is, Lennon képes lesz-e beállni, és a szélről belőni pontosan a labdákat. Defoe is eldöntheti a meccset, hatszoros a kifizetés, ha az övé az első gól.
A Tottenham az első négyből eddig a Cityt verte, a Unitedtől hazai pályán kapott ki, a Chelsea-től idegenben. Ha a legjobbak közé akar tartozni, illene nyernie szerda este.
Az Arsenal még lehet bajnok, de ehhez most nem szabadna kikapnia.
Érdemes még odafigyelni az Aston Villára, amelyik februárban nyert utoljára hazai pályán (Burnley 5-2). Nem fizet rosszul a győzelme: 2,7, ebben nyilván benne van, hogy az Everton nagyon belelendült, hat meccse veretlen, simán ment át például idegenben a Manchester Cityn (2-0). Az Aston Villa kifulladóban van, de Carew a két csapat elmúlt négy meccsén rendre eredményes volt.
Spanyolországban is forduló van, a Barcelona a Deport fogadja, a katalánok megállíthatatlannak látszanak, az első meccsen a Depor gólt lőtt, így is 3-1-re veszített. Erre most is van esélye, de kaphat hármat is akár. Ennek oddsa: 2,15.
A Real Madrid ahhoz az Almeriához megy, ahol a Barcelona nem tudott nyerni. Egy újabb bravúros döntetlen ötszörös pénzzel jár.
Figyelemre méltó sorozat, hogy a Santander január harmadika óta nyeretlen hazai pályán - a győzelme 2,1-et ér -, mi több, az egész ligában ők a leggyengébbek otthon, az egykor félelmetesnek hitt stadionban. Az Espanyol nincs rossz formában, de talán sokkal jobban figyel a Barcelona elleni hétvégi meccsre.