Janics Natasa egy bolgár edzőt szeret
A háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa vasárnap az Indexnek juttatta el közleményét, amelyben bejelentette: felbontja házasságát Csányi Szilárddal, akihez tavaly szeptemberben, a kanadai világbajnokság után ment hozzá.
Edzője, Kovács László február végén még arról beszélt, mennyire kiegyensúlyozott, elszánt tanítványa, boldog a házassága, példásan foglalkozik a fiatalokkal. Vélhetően a második, márciusi bulgáriai ciklus után romlott meg a kapcsolata férjével.
A belmekeni edzőtáborban ismerkedett meg ugyanis Adrian Dusevvel, az 1996-ban olimpiai bronzérmes kajakossal, és beleszeretett.
Dusev hamarosan követte őt Szegedre, és mivel edzősködik is, Kovács László mellett ő segíti jelenleg Janicsot. Kovács korábban Dusev edzője is volt, hiszen a bolgár válogatottat ő készítette fel az atlantai olimpiára.
Janics idén szeretne ötszázon is jól teljesíteni, bár az olimpiai műsorba beemelt kétszázon régóta egyeduralkodó.
A 28 éves versenyző párostársa, Kovács Katalin házassága is nemrégiben ért véget, elvált Hoffmann Ervintől, azt azonban edzője, Csipes Ferenc nem kommentálta, hogy viszonyuk lenne.