Agüero pimasz, mint az apósa, Maradona

2010.05.13. 17:57

Szerencsés góllal nyerte meg az Európa Ligát az Atletico Madrid, ha Diego Forlán perdítése nem pattan meg a robotember Hangeland cobján, a labda méterekkel megy mellé. Nem is a befejezés volt a nagy szám, hanem a passz, pontosabban ahogy Sergio Kun Agüero még előtte bemutatta, mi fog történni.

Rávezette a labdát a védőre, majd mint a grundon, az ötös felé mutatott, hogy oda érkezzen Forlán, mert megy a labda. Hajszálpontosan odarakta, persze úgy, hogy egy pattanás után kapura lehessen tolni.

A mai szupergyors futballban már alig látni ilyet, Agüero kiemelkedik még ebből a mezőnyből is. A Fulham nem tudta tartani, egyszer három védő között is bevitte a labdát a tizenhatosra, és csak mázlival sikerült megállítani.

Forlánnal ők ketten nyerték meg a meccset, feltűnően gyorsabbak voltak a többieknél, mindkettejüknek valamelyik sztárklubban lenne a helye. Forlán mindjárt 31, nem valószínű, hogy továbbléphet – hacsak a Milan közbe nem lép –, Agüero viszont a következő tíz év egyik legnagyobb klasszisa.

Családja is kötelezi erre, nemrég válogatottbeli edzője, Diego Maradona lányától született fia, vagyis már rokonok a zsenivel, a két futballvérvonal kereszteződött: a kis Benjamin Agüero Maradona mekkora játékos lesz!