Elemér
0 °C
10 °C

Kovácsot és Janicsot is nagyon megverték

2010.06.20. 12:22
A világbajnoki címvédő Kovács Katalin ötödik, a 2004-ben olimpiai aranyérmes Janics Natasa pedig kilencedik lett vasárnap 500 méteren a szegedi Maty-éren zajló kajak-kenu Európa- és világbajnoki válogatóversenyen. A számot Kozák Danuta nyerte, aki vb-győztes társával, Szabó Gabriellával párosban is megverte a kétszeres ötkarikás bajnok Kovács, Janics duót.

Mivel az Eb-n ugyanazon távon belül nem lehet duplázni, ahogy Storcz Botond szövetségi kapitány elmondta: 99 százalék, hogy Kozák az egyes indulást fogja választani, tehát a párosban másodikként záró Kovács, Janics duó ott lehet majd a kontinensviadalon.

"Mindig vannak meglepetések – mondta mosolyogva Kozák Danuta. Tudom, nevek alapján Kati és Natasa párharcára számítottak sokan, de én az előfutamok alapján úgy láttam, hogy többen azonos formában vagyunk, így azonos esélyekkel rajtolhatunk. Talán én voltam ott legjobban agyban a rajtnál, ennek köszönhetem a győzelmet.

Kovács Katalin szombaton megnyerte az 1000 méteres számot, de már akkor is az erőnlétére panaszkodott.

K EPA20090813055

"Nem érzem az erőt magamban ezen a hétvégén, de szép lassan szerintem belejövök majd, még nincs lefutva ez a szezon"– nyilatkozta az 500-as döntő után.

Janics a Világkupán biztosan nyert, most látva, hogy első nem lehet, feladta a versenyt, ezért maradt le a győztes mögött kilemc másodperccel. Nyilván tartalékolt a kétszázra, amelyik már olimpiai szám, ezért különösen fontos, hogy ott kivívja az Eb- vagy vb-részvétel jogát.

Kozák Danuta Szabó Gabriellával párban a Kovács-Janics olimpiai bajnoki címvédő kettőst is legyőzte.

"Nyugodt pálya volt, hihetetlen, de az utolsó 200 méteren nem jött velünk senki" – mondta a nap hőse, a 23 éves Kozák. Szabó Gabriella pedig megköszönte neki a győzelmet:

"Nagyon örülök, hogy Danuta az egyes aranyérme után is komolyan vette a párost, nekem nagyon fontos volt ez a futam, egész télen és tavasszal erre készültem."

Benedek Dalma nem az ezüstéremnek örült, hanem annak, hogy legyőzte saját magát. "A sírból hoztam vissza a mai napot. Tegnap szinte semmi sem jött össze, és nagyon magam alatt voltam. Mára elsősorban az volt a célom, hogy kijöjjek ebből a nagyon mély gödörből, és magamat legyőzzem. Sikerült. Sokáig azt hittem, hogy vezetek, sajnos nem láttam át a pálya másik felére, sajnálom, hogy végül néhány centivel kikaptam – mondta Benedek Dalma.

Csipes Tamara viszont végtelenül boldogan vette át a bronzérmét. "Életem egyik legjobb pályája volt, köszönöm Danutának, hogy húzott. Nagyon boldog vagyok, mert az első ötbe kerülés volt a cél, hogy a négyesbe beülhessek, ehhez képest a dobogó fantasztikus" – nyilatkozta Csipes Tamara.

16

A férfi kajakosoknál egyesben a fiatal Szalai Tamás nyert ötszázon - a korábbi háromszoros vb-győztes Vereckei Ákos harmadik lett -, míg párosban a papírformát igazolva a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kettős volt a leggyorsabb.

A kenusok között a szombaton, 1000 m-en másodikként záró egységek győzelmét hozták a vasárnapi fél kilométeres döntők: egyesben Korisánszky Péter Dániel, párosban pedig Varga Dávid és Széles Gábor harcolta ki az Eb-indulás jogát.
Az Európa-bajnokságot július 2-4-én rendezik a spanyolországi Trasonában, a csapatot a hétvégi eredmények ismeretében kedden délután hirdeti ki Storcz.
A vasárnap délelőtti döntők eredményei a szövetség honlapja alapján:
500 m:
--------
férfiak:
K-1:
1. Szalai Tamás (Domino Honvéd) 1:40.219 p
2. Dombi Rudolf (Építők Margitsziget) 1:40.789
3. Vereckei Ákos (Domino Honvéd) 1:41.701
K-2:
1. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (Graboplast Győri VSE, Kőbánya SC) 1:31.438
2. Boros Gergely, Sík Márton (Atomerőmű SE, Démász-Szeged) 1:32.194
3. Holpert Ervin, Kökény Roland (Domino Honvéd, Esztergom) 1:32.470
C-1:
1. Korisánszky Péter Dániel (Csepel) 1:55.104
2. Mike Róbert (MTK-Erzsébetváros) 1:55.992
3. Fürdök Gábor (Démász-Szeged) 1:56.322
C-2:
1. Varga Dávid, Széles Gábor (MTK-Erzsébetváros, Graboplast Győri VSE) 1:44.405
2. Németh Gergő, Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 1:45.431
3. Vass András, Kiss Tamás (Dunaferr, Csepel) 1:45.443
nők:
K-1:
1. Kozák Danuta (Domino Honvéd) 1:51.696
2. Benedek Dalma (MTK-Erzsébetváros) 1:51.900
3. Csipes Tamara (Domino Honvéd) 1:52.386
...5. Kovács Katalin (Domino Honvéd) 1:53.622
...9. Janics Natasa (Démász-Szeged) 2:00.672
K-2:
1. Kozák, Szabó Gabriella (Domino Honvéd) 1:43.426
2. Kovács, Janics 1:45.118
3. Paksy Tímea, Medveczky Erika (MTK-Erzsébetváros) 1:47.290

később:
200 m-es döntők 12 ó
5000 m-es döntők 15:30 ó