Így oszt szét 700 millió forintot a MOB
Elkészítette a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), hogy a Parlament által megszavazott 700 millió forintos plusztámogatást, mire szeretné költeni.
A MOB főtitkára, Molnár Zoltán a sportot felügyelő államtitkárral, Czene Attilával csütörtök délben találkozott, és az arányszámokban meg is egyeztek.
„Talán még megmenthető az olimpiai felkészülés, és nagyon örömteli, hogy azt a választ kaptuk a kormánytól, hogy napokon belül meg is kapjuk azt a többlettámogatást, amit még Gyenesei István vett el a magyar sporttól. 400 millió forintot eredményességi szempontok alapján kap meg az a húsz-huszonkét sportág, amelyik ott lehet a londoni olimpián. Húszmilliót kapnak azok, amelyek legutóbb sem tudtak versenyzőt kijuttatni. Nem szeretnénk azonban, ha véglegesen leszakadnának” – mondta az Indexnek Molnár Zoltán.
Hozzátette, a 400 millió a közvetlen felkészülést szolgálja, az utaztatásokat, a kvótaszerzést. Már idén kvótaszerző versenyek vannak számos sportágban.
„Pár nap kell még ahhoz, hogy a 400 milliót tételesen is szétbontsuk a szövetségeknek. A szempontrendszerünket mindenkit ismeri, nincs titok benne, a kézilabdát, vízilabdát, kajak-kenut, vívást, úszást, birkózást, cselgáncsot nem érheti sérelem” – ígérte Molnár.
Edzőtáborozásra 90 millió jut még idén, az edzőknek járó ösztöndíjalapot megnövelik 60 millió forinttal, így még ötvenen kapnak adómentes juttatást. Havi százezret jelenthet mindez a többnyire minimálbérre bejelentett edzőknek.
A sportolóknak járó Gerevich-ösztöndíj alapját 40 millióval toldják meg - összesen 600 millióra egészül ki -, így olyan sportolók is kaphatnak ösztöndíjat, akik eddig nem részesültek belőle.
A sporttudományra, sportegészségügyre, doppingellenes harcra plusz 50 millió jut, az ifjúsági olimpiára utazó csapat húszat kap. A paralimpikonok újabb húsz jár.