Sidi Péter aranyérmes összetettben
Sidi Péter aranyérmet szerzett a férfi kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában a müncheni sportlövő-világbajnokság szerdai versenynapján.
A komáromi lövő már az alapversenyt is az élen zárta 1178 körrel, a fináléban pedig 97,6 kört ért el, így 1275,6 körös teljesítménnyel lett világbajnok, 1,4 körrel megelőzve a második dél-koreai Han Dzsin Szeopot. A harmadik helyen a szerb Nemanja Mirosavljev (1273,3) végzett.
A tavaly a világ legjobb férfi sportlövőjének megválasztott Sidi a müncheni világbajnokságon egyedüliként mindhárom olimpiai puskás számban döntőbe jutott, szombaton légpuskában ezüstérmes lett, míg hétfőn a kisöbű sportpuska fekvő versenyében negyedik volt.
"Már a tegnapi selejtezőben is jól ment, a kifejezetten erősnek számító 1175 körös eredményemet aztán a mai versenyben sikerült három körrel megtoldanom, így előnnyel kezdtem a döntőt, ahol a nyolcadik lövésig minden rendben volt. Annál a bizonyos nyolcadik kísérletnél kisebb zűrbe kerültem, mert a fegyverem elektromos elsütőjében az elem kezdett lemerülni, és csak negyedikre tudtam elsütni a puskát. Őszintén szólva nem is bosszankodtam a 7,8-as eredményen, inkább örültem, hogy még időben sikerült lőnöm, mert ha nem így lett volna, 0 kört kapok, és elszállt volna a verseny. Egy ilyen fegyverben az elem nagyon sokáig működik, de úgy látszik, mostanra az enyém lemerült. Szerencsére azért le tudtam lőni a versenyt, és több mint egy körrel győztem, ami nagyon komoly előnynek számít. Nagyon boldog vagyok!" - mondta Sidi.
"Azt mondják, hogy ebben a sportágban 30 éves korra érnek be a versenyzők, és 45, 50 éves korukig versenyezhetnek világszínvonalon. Ez rám is igaz, most vagyok 31, és egyértelműen mostanra értem be." - felelte Sidi arra kérdésre, hogy minek köszönhető a sikersorozat. - Látom a versenytársakon is, hogy csak nagyokat néznek. Közel voltam ahhoz, hogy három érmet szerezzek, és ez ilyen mezőnyben nagyon nagy dolog. Nagyon örülök és büszke vagyok az eredményeimre, de még azért nem ért véget számomra a világbajnokság, még a 300 méteres számokban is indulok."