Janics Natasa két lapátot tör el naponta

2010.12.21. 20:05
A háromszoros olimpiai bajnok idén két olimpiai számban nyert vb-aranyat, ha ezt Londonban megismétli, beállítja Egerszegi Krisztina rekordját. A szegedi vb-re keményen készül, edzője és szerelme, a bolgár Andrian Dusev készíti fel.
Fotók: Barakonyi Szabolcs
Fotók: Barakonyi Szabolcs

Janics Natasa az idei kajak-kenu világbajnokságon kétszázon megvédte első helyét, ötszázon második lett. A szintén világbajnoki címet szerző négyesnek vezérevezőse volt, párosban Kovács Katalinnal kétszázon nyert, egyesben és csapatban is az Év Sportolója lett.

„Amikor nem volt nagyon jó évem, azért akkor is nyertem. Akkor is világbajnok lettem, amikor több számban nem indulhattam el, mert elhagytam az edzőmet. Egy vb-arany akkor is jutott nekem. Tény, hogy nem három, és ezekből volt kettő olimpiai szám.”

A 2004-es olimpia óta ez volt az első olyan év, amikor ötszázon újra rajthoz állhatott. Edzője, Kovács László már februárban azt nyilatkozta, ilyen elszántnak rég látta Natasát, az is megviselte lelkileg például, ha az edzőtáborban egy másodperccel elmaradt a tervezett szintidőtől.

„Bulgáriában, Belmekenben nagyon zavaró volt a hideg, pedig azért mentünk oda, hogy melegben edzőtáborozzunk. Erre éjjel fagyott, a tó vize hártyásodott. Kicsit feszült is voltam, hogy az a három hét nem úgy sikerült, ahogy terveztük, és mit mondok majd itthon, ha nem úgy jönnek az eredmények. Mert minden mentegetőzésnek tűnt volna, ha nem úgy szerepelek, ahogy azt elvárom magamtól. Nagyon elszánt voltam, ez igaz, száztíz kilóval nyomtam fekve, ami az egyéni rekordom. Hatszáz kilométert eveztem 3 hét alatt, és hát ott talált rám a szerelem is."

„Andrian nem csak társam lett, hanem a hazatérés után az edzőm is egyben, és úgy tűnik, erre volt szükségem, belőlem ez csak jót hozott ki."

03

"Korábban is keményen edzettem, de edzőhöz érzelmileg még sohasem kötődtem. Nehezebb így, de nem rosszabb. Addig a két edzés után hazamentem, el kellett mindent mondanom, mi történt velem. Erre most nincs szükség, látja, érzi, mi történt velem, mi viselt meg, mi dobott fel. Attól jó az egész, hogy így ő ismer a legjobban. Kokszit, Kovács Lászlót is ismertem régóta, mert ő még édesapám edzője volt Szerbiában, hozzá is kötődtem, de ez most más. Kokszi viszont Andro edzője volt Bulgáriában, így nem okozott gondot, hogy ketten készítenek fel” – mondta.

Janics ennek az évnek is nagyon nekifeszült, szeretné, ha mindkét egyéni számban ismét kivívná a jogot a szegedi vb-n.

„Soha nem szerettem arról beszélni, hány aranyat szeretnék, a maximalizmusom töretlen. De azt ne várják tőlem, hogy kijelentsem: négy aranyat nyerek."

02

„Különös hangulata lesz a vb-nek, mert hazai pályán leszünk, nem lesz gondom a szállással, az utazással, az étkezéssel. Sok ismerős lesz a pályán, bár őket előre sajnálom, mert nem tudok majd velük beszélgetni."

"Már most keményen hajtok, a tanmedencében edzve naponta két lapátot török el. Azt mondják, ilyet még nem nagyon láttak. Lassan kezdem megsajnálni az egyesületet, mindig új lapátot kell vegyenek nekem” – viccelődött.

A bácskapalánkai születésű versenyző pontosan tudja, hogy Egerszegi Krisztina és Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnokok, két év múlva, Londonban beérheti őket, ha kettőt is nyer.

„Nem azért edzek, hogy az ő rekordjukat elérjem vagy megdöntsem. Azért edzek, mert jó nyerni. Tényleg. Nincs annál jobb, hogy mindenki mögötted van, és utána oldalra nézni. Négyesben is tök jó oldalra kitekinteni, és látni, hogy méterekre vannak a németek.”

janics1

Janics egy alapítványt is létrehozott Szegeden - a nevét is adta hozzá -, hogy a szegény gyerekek ne hagyják abba a sportolást.

"Sajnos megtörtént példa, magam is ismerem azt a lányt, aki nem tudta fizetni a 3 ezer forintos tagdíjat, ezért abbahagyta a kajakozást. Nagyon szeretném, ha ilyen nem fordulhatna elő még egyszer, mert elszorult a szívem. A két bátyámmal együtt kerestük a lehetőséget, hogyan tudunk segíteni, ezt a formát választottuk."