A címvédések és a drámai bukások napja
További Cikkek cikkek
A téli olimpia ötödik versenynapjának első versenyszáma a többször elhalasztott nõi lesiklás volt. A szervezők jogosan féltek a versenytől, ilyen nehéz pályán nők még sohasem mentek, ráadásként a többség nem edzhetett az előírásoknak megfelelően kétszer rajta, illetve volt olyan hír is, ez valójában a férfi pálya, csak véletlenül felcserélték.
Az amerikai Lindsey Vonnt az előzmények nem zavarták, tökéletes siklással, mindössze egy hibával nyert, és megszerezte első olimpiai bajnoki aranyát, amit sokak szerint legalább kettő követ majd. Sérülése nem látszott - egyre valószínűbb, hogy nincs is semmi baj a sípcsontjával -, két számban még favorit, de akár öt érme is lehet.
Egy másik amerikai, Julia Mancuso lett a második, mégis a harmadik helyezett osztrák Görgl zokogott a legjobban, amikor megtudta, Maria Riesch már nem előzheti meg. A német versenyző előtt ugyanis ketten is buktak, így rajtja közel negyedórát csúszott. Az első bukás, a francia Rollandé vicces volt, hiszen a starttól tíz méterre csúszott ki alóla a lába, a pályamunkások közül páran még röhögtek is rajta.
A svéd Pärson bukása viszont inkább a horror-kategóriába sorolható. Az utolsó ugratón száz feletti sebességgel szállt el, hatvan métert repült, a hátára érkezett, de végül a lábán távozott. Ezüstérmet nyert volna, ha nem bukik, és még kibír 300 métert. (Berecz Anna végigment, a 35. helyen ért be.)
Jegyzőkönyv
Alpesi sí, női lesiklás, olimpiai bajnok:
Lindsey Vonn (Egyesült Államok) 1:44.19 p
2. Julia Mancuso (Egyesült Államok) 1:44.75
3. Elisabeth Görgl (Ausztria) 1:45.65
...35. BERECZ ANNA 1:57.86
A sífutás sprintversenyében a szlovénok favoritja, a Világkupákon sokszoros győztes Petra Majdic csúszott ki az ideális ívről az utolsó edzésen. Beverte a bordáját, de ha szenvedve is, célba ért, igaz, mozdulatlanul elterült.
Becsületére váljon, nem lépett vissza, az átmeneti regeneráció után versenyzett tovább, és a döntőben elcsípett egy bronzot. A címvédő Marit Björgen kiváló erőben volt, sikere nem volt kérdéses. Ha Majdic egészséges, akkor is minden erejére szüksége lett volna a legyőzésére.
A férfiaknál két orosz állva hagyta a norvégokat a hatos döntőben, azok még össze is akadtak egymással féltávnál. Már ekkor látszott, Krjukov vagy Panzsinszkij lesz a befutó, végül előbbi nyert, célfotóval.
Jegyzőkönyv
Sífutás, női klasszikus stílusú sprint, olimpiai bajnok:
Marit Björgen (Norvégia) 3:39.2 p
2. Justyna Kowalczyk (Lengyelország) 1.1 mp hátrány
3. Petra Majdic (Szlovénia) 1.8 mp h.
Sífutás, férfi klasszikus stílusú sprint, olimpiai bajnok:
Nyikita Krjukov (Oroszország) 3:36.3
2. Alekszandr Panzsinszkij (Oroszország) azonos idővel
3. Petter Northug (Norvégia) 9.2 mp hátrány
A rövidpályás gyorskorcsolyában Van Meng majdnem hét tizeddel verte a másodikat, a sprintszámban ekkora előnyt ritkán szoktak szerezni. A kínait négy éve sem sikerült megszorítani.
Jegyzőkönyv
rövidpályás gyorskorcsolya, női 500 m, olimpiai bajnok:
Vang Meng (Wang Meng, Kína) 43.048 mp
2. Marianne Saint-Gelais (Kanada) 43.707
3. Ariann Fontana (Olaszország) 43.804
A hagyományos gyorskorcsolyában Shani Davis volt ezer méteren a leggyorsabb. “Ez volt az első verseny idén, amikor mentálisan és fizikálisan is a legjobb állapotban voltam. Olyan gyorsan mentem, amilyen gyorsan csak tudtam. Nagyon boldog vagyok” - nyilatkozott a sportág első színes bőrű bajnoka, aki egyedül törte át Vancouverben az 1:46-os határt.
A harmadik helyen az a Chad Henrik végzett, aki Torinóban még ötezren volt a legjobb. Ahogy öregszik az amerikai, úgy gyorsul, ami elég ritka.
Jegyzőkönyv
gyorskorcsolya, férfi 1000 m, olimpiai bajnok:Shani Davis (Egyesült Államok) 1:08.94 perc
2. Mo Te-Bum (Koreai Köztársaság) 1:09.12
3. Chad Hedrick (Egyesült Államok) 1:09.32
A hódeszkás Shaun White-ot sem lehetett legyőzni, a félcsőben most is a legjobb lett. “Csak azt éreztem, hogy nem mentem egészen jól, és féltem, a többiek olyan fegyvereket rántanak elő, amikre nem számíthattam. Így sem tudtak megelőzni, ész csoda, hogy nyertem.”
“Lehetetlen megverni őt” - rögzítette egyik finn riválisa, Piiroinen.
Jegyzőkönyv
hódeszka, férfi félcső, olimpiai bajnok:
Shaun White (Egyesült Államok) 48,4 pont
2. Peetu Piiroinen (Finnország) 45
3. Scott Lago (Egyesült Államok) 42,8
Páros szánkóban az osztrák Linger testvérek nyertek, mindkét futamban a legjobbak voltak.
Jegyzőkönyv
szánkó, kettes, olimpiai bajnok:
Andreas Linger, Wolfgang Linger (Ausztria) 1:22.705 perc (41.332, 41.373 mp.)
2. Andris Sics,Juris Sics (Lettország) 1:22.969 (41.420, 41.549)
3. Patrick Leitner, Alexander Resch (Németország) 1:23.040 (41.566/41.474)
A rövid pályás korcsolyás, Knoch Viktor kiesett az ezer méteres verseny selejtezőben.