A MOB tudja, mi robbantja fel a sportot
További cikkek cikkek
A magyar sport erő felett teljesítve az olimpiai éremtáblázaton – nyolc arany, négy ezüst, öt bronz - a kilencedik helyen végzett.
A sydneyi olimpia óta tartó lejtmenet nemcsak megállt, hanem az előző világbajnokságokon szerzett olimpiai pontok száma jó húsz százalékkal emelkedett: százról százhuszonhétre. A pontversenyben már elénk került az ausztrálok, japánok, akik az éremtáblán mögöttünk voltak, de a tizenharmadik hely is komoly eredmény.
„Nem lehet más a célunk, minthogy ezt megismételjük Rióban, de már úgy, hogy egy ilyen kiemelkedő teljesítménynek meglegyenek az alapjai. Hogy reális legyen és elvárható, kiszámítható, mert akkor lehetünk igazán büszkék. A kapufáról most szinte minden befelé pattant, bár Janics Natasától nemcsak mi és ő maga, de a fogadóirodák is aranyat vártak, ő volt a legnagyobb favorit. Sidi Péter is aranyesélyes volt, de ilyen a sport, minden nem jöhet össze egyszerre” – mondta a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, Szabó Bence.
11 kiemelt sportág a közelmúlt eredményei alapján
Atlétika, birkózás, dzsúdó, kajak-kenu, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, torna, úszás, vívás, korcsolya (a rövidpályások pontszerzők voltak a legutóbbi két olimpián)
Első, egyben legfontosabb lépésként a MOB szeretné, ha az öt látvány-csapatsportág fel nem használt társaságiadó-kedvezményét megszerezhetné. A TAO-t öt sportág – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong – élvezhette, 45 milliárd forintot kaptak, ebből maradt vissza tizenkét milliárd.
Vélhetően jövőre is maradna ez a tétel, hiszen ha már egyszer egy cég adott a sportra, megteszi az újabb adóbevalláskor is.
„Egyetértek: ez a hatalmas összeg felrobbanthatná a magyar sportot. Elég, ha csak azt mondom: erre az olimpiára úgy készültünk fel, hogy a szövetségek a MOB-tól 2,1 milliárd forintot kaptak. A 2009-es támogatást így is megdupláztuk. Ha ennek a hatszorosa az utánpótlásban megjelenne, óriási és kézzel fogható változás lehetne. Akkor megvan annak az esélye, hogy a kardvívó Szilágyi Áron vagy a tornász Berki Krisztián miatt az edzőtermekbe induló gyerekek jó eséllyel sportszereket kapnának, és lenne edző, akik tudna velük foglalkozni. Mert pillanatnyilag inkább az a helyzet, hogy nem tudnak velük foglalkozni” – értékelt Szabó.
Ezért is gondolja úgy a MOB, hogy a létesítményhelyzet mellett a lelkes utánpótlásedzők bérezését kellene megoldaniuk, mert csak a vívásban legalább hatvanan mentek külföldre, és már nemcsak a sztáredzők, hanem az utánpótlásban résztvevők is. Pontosan tudja, egyik évről a másikra lehetetlen eredményt elérni, de középtávon már szeretnének eredményt felmutatni.
„A szövetségi edzők rendszerét is meg lehetne valósítani, német mintára. Ha tudnánk alkalmazni csak kettőt valamennyi sportágban, akiket a MOB fizet, nem lenne probléma, hogy egy kajaknégyesbe kik kerüljenek be, mert biztosan a legjobbak indulnának, nem lennének önös érdekek, kinek kell feltétlenül benne lennie, mert a klubérdekek vagy egyéni érdekek ezt diktálják. A kajakot csak kiragadtam, más sportágakban is megvan ez a probléma. Ha ez a pénz nálunk lehetne, hetek alatt meg tudnánk mondani, kire lenne szükség, mert azt nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar sportban nem tolonganak a legjobb edzők, de azt valamennyi szövetség tudja, ki hiányzik leginkább a rendszerből, mert éppen külföldön van.”
Szabó az egyik legsürgetőbb feladatnak a dzsúdó helyzetét nevezte, nincs ugyanis egy központi edzőterem, ahol a válogatottak készülhetnének. A sportág harmadik lett az olimpián, csak a kajak-kenu és az úszás előzte meg.
Az igazgató úgy véli, kalapot kell emelni a műhelyek előtt, amelyekben Gyurta Dániel, Berki Krisztián vagy Pars Krisztián felkészült. Ezekben a műhelyekben látja a magyar sport erejét, a sikeresség alapját is.
„Azért ugorhattuk túl magunkat, mert itt komoly szakmai munka folyt, és egy kicsit hadd beszéljek magunkról: az ösztöndíjainkkal – az érmesek nyolcvan százalékát kiemelten támogattuk – a benne szereplők jól és időben megkapták a szükséges összegeket, nem kellett lemondani egy edzőtábort senkinek. Ez az együttműködés volt az alapja mindennek.”
„Azt azonban nem árt tudni, hogy az 1975-ös budapesti vívó világbajnokságra átadott központi teremhez azóta nem nyúltak, Berki termében a szivacsgödör életveszélyes; ahol Pars készül, az is évtizedekre van a moderntől, rég elavult. Cseh László továbbra is 33-as medencében készül, ami szintén nonszensz. Ezek a jól teljesítő műhelyek is rögtön forráshoz juthatnának, ha a MOB számolhatna 2013-ban 15 milliárddal. A lehetőség amúgy a sporttörvényben benne van” – összegzett Szabó.
Bardóczi Gábor, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója, a TAO-pénzek egyik koordinálója a következőket mondta a MOB-tervről.
„A tizenhét éremnél nagyobb lobbierő nem kell. A 12 milliárd forint azonban csak egy lehetőség volt, papíron létezett csupán. Már nem elérhető, bekerült az államkasszába, és jó eséllyel ezt már felhasználták valamelyik másik területen. Jövőre, vagyis a 2013-as évre viszont talán elérhető lesz, de ennek át kell mennie a Parlamenten, törvénymódosításra van szükség. A 33,5 milliárdos TAO-pénznek is lesz az ellenőrzés után egy kicsi, fel nem használt szelete, ezt kötelezően az utánpótlássportra kell fordítani. Biztosan lesznek olyan szervezetek, kis klubok, amelyek nem tudják felhasználni az előirányzott és remélt támogatást, de itt nem milliárdos, hanem tízmilliós összegekről beszélünk. A fel nem használt pénzekről novemberben tudunk biztosat mondani. Erre is lehet ugyanakkor alapozni, mert minden pluszforrás kiemelt jelentőségű, és mindenki azt szeretné, hogy a magyar sportnak jobb legyen.”
21 millió forint nem tisztán az edzőé
A magyar állam 2,17 milliárd eredményességi jutalmat fizet a londoni olimpia sikeres résztvevőinek. Az aranyéremért 35 millió forint jár az egyéni sportolóknak, a felkészítők 21 millióra jogosultak. Ebből az összegből értelemszerűen az edzők kapnak a legtöbbet, és a versenyzőnek is beleszólása van abba, hogy kinek – pszichológus, orvos, gyúró – mennyi járjon. A szövetségek ezt jóváhagyják, a végső döntés azonban ismét a MOB-é. Risztov Éva esete speciális lesz, mert Széles Sándor útmutatásai alapján készült fel, de edzője Dévay Ferenc volt Debrecenben, aki viszont ott sem volt a Hyde-parkbeli versenyen.