Berki megnyugodhat: kijutott Londonba

2011.10.27. 17:15

A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) jelentős késéssel, de hivatalosan is nyilvánosságra hozta honlapján, hogy azok a tornászok, akik világbajnoki érmet szereztek Tokióban, valamennyien ott lehetnek az olimpián.

A lólengés legjobbja, Berki Krisztián már a verseny alatt sem izgult különösebben, mert ugyan elrontotta gyűrűgyakorlatát, teljesítette a 85 százalékos szabályt, vagyis két gyengébbik szerén elért pontszáma az átlag 85 százaléka felett van.

A magyar csapat már a helyszínen úgy számolt, három tizeddel az átlag fölé került, ezzel biztosan megvan az olimpiai kvótája.

A világbajnok hazaérkezése után már nyugodt volt, mindvégig hitt abban, hogy jól számoltak, tudat alatt sem volt benne, hogy megint lemarad az olimpiáról.

"Nagyon örülök, szinte villámcsapásként ért a hír. Az az igazság, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan járok nyilatkozni, és mindenütt ezt kérdezik tőlem. Még néhány perce is azt mondtam egy interjúban, hogy nem tudom. És most megvan. Bevallom, eddig sem voltam ideges, hiszen megvolt a magyar csapat számítása, és bíztam benne, de most már végérvényesen megnyugodtam, hiszen hivatalossá is vált" - nyilatkozott az érintett.

A szövetség elnöke, a szer kétszeres olimpiai bajnoka, Magyar Zoltán viccelődött is. "Nagyon vártuk már a hivatalos hírt, természetesen nagyon boldogok vagyunk. Utólag azért örülünk is, hogy ilyen sokáig vártunk, mert így sokat foglalkoztatott minket a magyar sajtó."

Berki már Pekingben is éremesélyes lett volna, de akkor csak a világbajnok kapott kvótát, ő a második helyével itthon maradt.

A 26 éves tornásznak jól jött, hogy a grúz Nodadze igen alacsony pontszámokat kapott - a kettőt sem adtak neki a pontozók rontásai után -, ezzel az átlagot értelemszerűen jelentősen lefelé vitte.

Berki mellett még hat érintett volt, például a mögötte végző francia Tomassone, vagy a talajon kétszeres világbajnok brazil Diego Hypolito.