Csipes szereptévesztésben van
Az első kajakos válogató után a Kozák Danuta—Szabó Gabriella–páros mögött másodikként ért célba az olimpiai bajnoki címvédő Janics Natasa—Kovács Katalin–egység. Mivel Kozák az egyest is megnyerte, lényegében Janicsék nyerték az első olimpiai válogatót.
A hétvégi duisburgi világkupán vélhetően még jobban fognak menni, edzettek is együtt. Ezért is hatott váratlanul Csipes Ferenc nyilatkozata, miszerint szétülteti őket, ha nem meggyőző fölénnyel verik a Szabó—Csipes–duót. Akkor szerinte Kovácsnak Csipessel kell mennie a második, Londonról döntő válogatón, mert tavaly ebben a formációban Európa-bajnokságot nyertek. (A világbajnokságon viszont negyedikek lettek.)
„Kommentálhatatlanok Csipes mondatai. Azt hiszem, szereptévesztésben van. Még a vége az lesz ennek, hogy ő fog beülni a hajóba” – reflektált Csonka Gábor, Janics menedzsere.
Amennyiben a második, júniusi válogatót is megnyeri Janics és Kovács, akkor mehetnek Londonba.