Ilyen egy pofátlanul elcsalt tollasmeccs
Mind a nyolc csalással vádolt női tollaslabdázót kizárták a párosok versenyéből az olimpián, miután az érintett játékosok megpróbálták befolyásolni a mérkőzések kimenetelét. A vádak szerint a sportolók el akarták kerülni, hogy a döntő előtt összekerüljenek a többi csoportból érkező honfitársaikkal.
Az egyik kifogásolt mérkőzés felvételén látható, hogy a dél-koreai és kínai páros szándékosan ront többször is, a hálóba szerválnak vagy a vonalon túlra ütik a labdát. Ekkor lép közbe az egyik játékvezető, aki figyelmezteti a játékosokat, hogy akár mindkét csapatot is kizárhatják.
A történek miatt szerda délután az érintett indonéz, kínai és két dél-koreai párost kizárták a küzdelmekből, így a negyeddöntők mezőnyét teljesen át kellett szervezni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Jacques Rogge úgy véli, az ilyen esetek jelentik a legnagyobb veszélyt a játékokra, mivel az egész olimpia hírnevének ártanak. Az ügyben a kínai tollaslabda szövetség is vizsgálódott. Nyilatkozatuk szerint a szövetség ellenez minden olyan tevékenységet, „ami sérti a sport szellemét és erkölcseit".
A döntőért végül az orosz Szorokina-Viszlova páros a kínai Tian-Csao duóval, míg a másik ágon a kanadai Li-Bruce párosa a japán Fuji-Kakiwa duóval játszik majd csütörtökön.