A XXX. nyári olimpián a magyar csapat várakozáson felül nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárt. Kövesse percről percre a londoni olimpia utóéletét!
Csou Lu-lu új összetett világcsúccsal nyerte a nők plusz 75 kg-os kategóriájának versenyét, második helyen az orosz Tatyjana Kasirina végzett, ő szakításban ért el új világcsúcsot. A bronzérem az örmény Hripsime Khurshudyan nyakába került.
Hakan Erik Nyblommal fog a bronzéremért küzdeni.
Mindkét parterhelyzet az övé volt.
És két pontot kapott. Mind a két menet az övé. A bronzéremért mérkőzhet majd.
A kirgiz megpróbálta elemelni, de nem tudta. Módos a kedvezményezett most.
Nagyon jól védekezett, övé lett az első menet, és az egy pont.
A kirgiz Jeralievvel. Az első másfél percben egyikük sem indított akciót. Módos parterben.
A kötelező gyakorlat után a 21. helyről várja a folytatást a Czékus Eszter, Kiss Szofi műúszópáros. Az olimpiai újonc duó 79.400 pontot kapott gyakorlatára, amellyel három kettőst tudott megelőzni a mezőnyben. A legmagasabb pontszámot a világbajnok Natalja Iscsenko, Szvetlana Romasina orosz páros érte el.
A verseny hétfőn, magyar idő szerint 16 órától a szabadprogrammal folytatódik, a legjobb 12 páros kerül a keddi fináléba.
A Temze partján sétálgatva mindenki talál magának kedvére való szórakozást: a kicsiknek óriás homokozót állítottak fel, pár száz méterrel arrébb a vállalkozó kedvű látogatók a krikettet is kipróbálhatják egy mini pályán - sétálgatott Gábor a helyszínen.
A 70-es szolgáltató szupergyors mobilinternet-hálózatáról küldött üzenet. (x)
Az orosz Tatjana Kasirina 151 kilót szakított női szupernehézsúlyban. Ez három kilóval több, mint az eddigi világrekord, ami szintén az ő nevéhez fűződik.
A kínai Caj Jün, Fu Haj-feng (Cai Yun, Fu Haifeng) duó nyerte a férfi párosok versenyét.
Az ázsiai ország sportolói mind az öt aranyérmet megszerezték tollaslabdában, erre még nem volt példa a sportág 1992 óta íródó olimpiai történetében.
Gádorfalvi Áron a szörfösök kilencedik, vasárnapi futamában a harmadik helyen végzett, a következő versenyen pedig 25. lett, így az ötödik olimpiáján szereplő magyar összesítésben a 25. helyen zárt.
Detre Diána előbb a 21., majd a 20. helyen végzett, amivel az összesített verseny 18. helyén végzett. A szörfösöknél a legjobb tíz folytatja az éremfutamokkal.
A hírek szerint három kisebb résen is beázik az olimpiai velodrom teteje, de ez a versenyek lebonyolítását nem befolyásolja.
A keirin győztese, az állandó önbizalomhiányal küzdő Victoria Pendleton a délelőtti selejtezők során még letekert egy olimpiai csúcsot. Ezúttal 200 méteres sprintet teljesítette 10,724 alatt, megjavítva ezzel a saját, Pekingben elért 10,963-es rekordját.
Módos Péter a bronzéremig tartó vigaszágon küzdhet a birkózók kötöttfogású 55 kilós súlycsoportban. Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes, 24 éves versenyzőt a negyeddöntőben legyőző iráni Hamid Mohammad Szorjan Reihanpur később bejutott a döntőbe, s ezzel magával vitte a magyart. A vigaszági küzdelmek magyar idő szerint 18:45 órától rajtolnak az ExCeL központban
„Ez egy hihetelen döntő volt. Amit Berki Krisztián bemutatott, az első osztályú volt, és nagyon koncentrált. Meg kell emelni Berki előtt a kalapunkat, hogy elbírta a terhet, micsoda tornász. Méltó helyre került az arany. Eddig Európa- és világbajnok volt, most már olimpiai bajnok is." - mondta a BBC szakkommentátora, Mitch Fenner.
Lólengésben legutoljára, 1988-ban Borkai Zsolt győzött. Magyar Zoltán 1972-ben és 1976-ban volt a lólengés bajnoka, mindketten a helyszínen nézték meg Berki győzelmét.
és most jól, hibátlanul, nem úgy, mint Szilágyi Áronnál.
Két brit, Whitlock és Smith között. Smith-t meg is öleli.
Négy elveszített Grand Slam-döntő után az olimpián aranyérmet nyert Andy Murray hazai közönség előtt Wimbledonban. A végig nagyon koncentráltan játszó skót sima három szettben, 6:2, 6:1, 6:4-re győzte le a sok hibával játszó Roger Federert, aki nem tudta megismételni az egy hónappal ezelőtti nagyszerű játékát a wimbledoni döntőből. Jó esélye volt, de az egyéni olimpiai bajnoki arany megint nem jött össze Federernek.
Patrick Chamunda zambiai NOB-tag adja át az érmeket. A virágcsokrokat Atilla Orsel a Nemzetközi Tornász Szövetség tagja nyújtja át.
18 ezer angol szurkoló csalódott a tornacsarnokban, mert nem Smith nyert.
Bár Smithnek anyagerősebb, 7.0-ás gyakorlata volt, 9.066-ot kapott a kivitelezésre. Berki 6.9-ből indult, de 9.166-os kivitelezése meghozta az olimpiai aranyat.
1. Berki Krisztián (magyar) 16.066
2. Louis Smith (brit) 16.066
3. Max Whitlock (brit) 15.600
4. Alberto Busnari (olasz) 15.400
5. Cyril Tommasone (francia) 15.141
6. Vitalij Nakonyecsnyi (ukrán) 14.766
7. David Beljavszkij (orosz) 14.733
8. Hídvégi Vid (magyar) 14.300
Smith is 16,066-ot kapott, de magasabb Berkinek a kivitelezési pontszáma. A harmadik magyar aranyérmet nyerte Londonban.
bár kevéssé elegáns, mint Berki.
A brit volt a selejtező legjobbja.
De az orosz gyakorlat sem volt elég erős.
Már csak két gyakorlat van hátra.
A végén kis egyesúlyozási hibákkal zárt, nem lehet veszélyes Berkire.