Esik eső karikára

2012.08.05. 15:19

A XXX. nyári olimpián a magyar csapat várakozáson felül nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárt. Kövesse percről percre a londoni olimpia utóéletét!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Williams testvérek, Serena és Venus nyerték a női párost a tenisztornán. A vasárnapi döntőben két játszmában győztek a cseh Lucie Hradecka, Andrea Hlavackova kettős ellen Wimbledonban. A meccs 1 óra 33 percig tartott, az esőzés miatt be kellett húzni a centerpálya mozgatható tetejét.

    Serena Williams szombaton egyesben győzött, így három páros sikerével együtt már négy olimpiai aranyérem tulajdonosa. Nővére, Venus 2000-ben győzött egyesben, így a testvérével szerzett további három elsőséggel szintén négyszeres bajnok.

    tag-reuters (1)
    Fotó: Stefan Wermuth

    döntő:
    S. Williams, V. Williams (amerikai)-Hradecka, Hlavackova (cseh, 4.) 6:4, 6:4

  • A program szerint a Módos Péter 15.21-től birkózik az ötszörös világbajnok, iráni Soryan ellen. A tét az elődöntőbe jutás lesz.

  • „Az első mérkőzés mindig nehéz, talán a legnehezebb, nagyon örülök, hogy sikerült nyernem. A következő ellenfelem az iráni lesz, de bízom magamban, jó állapotban vagyok" - nyilatkozott Módos.

    D  YT20120805004
    Fotó: Illyés Tibor

    „Bemutatkozásnak nagyon jó volt ez a meccs, remélem, Peti megnyugodott egy kicsit" - mondta Struhács György, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya.

  • Sorsolás után Kazakevic ment parter-helyzetbe, de Bácsinak nagyok a fájdalmai, nem tudta folytatni, a nyolcaddöntőben búcsúzott sérülés miatt.

  • Jó védekezésért megkapta a litván a pontot, jön a harmadik menet.

  • A magyar igyekezett megforgatni a litvánt, de ellenfele ráfeküdt a magyar lábára, nagy fájdalmai vannak, megsérülhetett a térde.

  • A magyar ment le parter-helyzetbe, próbált kibújni, sikerrel, fel tudott állni. Jön a második menet, vezet a magyar egy ponttal.

  • A 74 kg-os kategóriában Bácsi Péter fog birkózni a litván Kazakevic ellen.

  • Az iráni Hamid Soryan a harmadik menetben verte meg a kirgiz Eraljevet.

  • Tiki Gelana etióp futó nyerte a női maratont, ideje olimpiai rekord, 2.03.27, a második a kenyai Priscap Jeptoo (2.23.12), az orosz Tatyana Petrova. A legjobb magyarként Rakonczai Beáta 2.41.20-szal a 85. helyen ért célba. Erdélyi Zsófia 92., Kalovics Anikó a 95. lett.

  • A címvédő koreai Dzsing Dzsong O nyerte a férfi szabadpisztolyosok versenyét. A második helyen honfitársa, Csoj Jung Re végzett. Dzsong O a fináléban hétkörös hátrányt ledolgozva szerezte meg az első helyet. (MTI)

  • Berki Krisztián melegít a döntő előtt az 02 Arénában
    Berki Krisztián melegít a döntő előtt az 02 Arénában
    Fotó: Kovács Tamás
  • Sikeresen fordította át ellenfelét Módos egy perccel a vége előtt, 2-0-ra nyert és nyolc között van 55 kg-os kategóriában.

  • Lynsey Sharp Twitterén kérdezte követőit, hogy van-e valaki még rajta kívül aki szerint nem Bolt fog nyerni. Érezhetően nem őt tartja a legnagyobb esélyesnek. Sharp 800 méteres síkfutásban 2012-ben Eb-ezüstöt nyert.

  • Másfél perc van hátra a második menetből, az üzbég megy térdelő helyzetbe, egy ponttal vezet Módos.

  • Ki kell védekeznie, hogy pontot szerezzen, ez sikerült is, egy ponttal vezet 20 éves üzbég ellenfelével, Taszmuradovval szemben.

  • Az 55 kg-os férfi birkózás kategóriájában, a nyolcaddöntőben Módos Péter mérkőzése kezdődött el.

  • A tornászversenyek otthonául szolgáló North Greenwich Arenához három biztonsági ellenőrző ponton keresztül lehet bejutni, kettőt a G4S, egyet a hadsereg emberei ellenőriznek. A hadsereg kapuja előtt hosszú sorok állnak, míg a G4S-hez szinte senki nem megy, az emberek nem akarják, hogy a biztonsági cég emberei kutassák át őket - írja a Guardian tudósítása.

  • Londonban tartózkodó kollégánktól kaptuk ezt a képet, melyen az olimpiai közvetítést és a tévéket en bloc bojkottáló kocsma bejárata látható
    Londonban tartózkodó kollégánktól kaptuk ezt a képet, melyen az olimpiai közvetítést és a tévéket en bloc bojkottáló kocsma bejárata látható
    Fotó: Sportgéza
  • 25 km után a mezőny hátsó harmadában, egymáshoz közel van a három magyar versenyző, Rakonczai Beáta, Erdélyi Zsófia és Kálovics Anikó

  • A brit olimpiai csapat több mint száz éve példátlan, egyetlen nap alatt hat aranyat eredményező olimpiai szuperszombatjának dicsőítésével van tele a vasárnapi brit sajtó. A lapok beszámolóinak visszatérő eleme, hogy 104 éve - vagyis az 1908-as londoni olimpia - óta nem volt része ilyen éremesőben egyetlen brit küldöttségnek sem.

    A The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív lap kiemeli, hogy a szombati hat brit aranyból három egyetlen óra leforgása alatt született: az egyik a női hétpróbában, a másik a férfi távolugrásban, a harmadik a tízezer méteres férfi síkfutásban.

  • Heather Stanning és Helen Glover brit női evezősök után, a férfi kormányos nélküli négyes is kiérdemelte hogy emlékbélyeget készítsenek róluk. Alex Gregory, Pete Reed, Tom James és Andrew Triggs Hodge aranyérmet nyert férfi négyes mutatja büszkén a bélyeget. Reed Twitterén mutatta meg követőinek.

  • A szeptember 23-án 99. születésnapját ünneplő Tarics Sándor,  a legidősebb magyar olimpiai bajnok képesnek tartja a férfi vízilabda-válogatottat ara, hogy megszakítás nélkül negyedszerre is olimpiai aranyérmet nyerjen.

    "A csapat technikailag nagyon jó, ezt az angolok elleni meccsen is láttam, s csak apróságokon múlik majd, hogy megvédi-e címét" - jelentette ki Tarics Sándor, aki a Magyar Olimpiai Bizottság vendégeként érkezett szombaton Londonba.

    Tarics Sándor és Varga Dániel 2009-ben
    Tarics Sándor és Varga Dániel 2009-ben
    Fotó: Illyés Tibor

    A vízilabdával kapcsolatban elmondta, hogy mindig is férfias játék volt, ember ember elleni, olykor véres küzdelem, amelyben óhatatlanul benne van a sérülés. Ha meccset lát, mint most az olimpián is, szíve szerint rögtön a medencébe ugrana. „Mint az öreg csataló, ha trombitaszót hall, rohanni akar, így vagyok vele én is" - mondta Tarics Sándor, hozzátéve: szeretné, ha Kemény Dénes válogatottja aranyéremmel örvendeztetné meg őt és a magyarok millióit szerte a világban az olimpia zárónapján, amikor a pólódöntőt rendezik. (MTI)

  • A kizárt kínai tollaslabdásokkal kapcsolatban nyilatkozott a kínai kosárlabda-sztár, Yao Ming.

    „Úgy gondolom néhány sportágban nem ártana finomítani a szabályokon. Nagyon sajnálom a kizárt tollaslabdázókat, ők az igazi áldozatok itt" - mondta Ming, aki a kínaiak tizenhat éves olimpiai bajnok úszóját ért kritiákkal kapcsolatban is kifejtette a véleményét.

    „Megértem az amerikaiak reakcióját, éveken át ők uralták a medencét. Ugyanez történt, amikor Usain Bolt befutott és most ez történik Ye kapcsán is. A semmiből jött és elvitte azt a címet, amit az amerikaiak akartak maguknak. Ez nem jó érzés, de akkor sem volt elegáns, amiket mondtak"  - véli a kosaras.

  • Nem csak élesek a kanyarok, hanem vizes is a futópálya. Szerencsére senki nem esett el eddig.

  • Tizenegyesekkel bukta el a Koreai Köztarsaság elleni olimpiai negyeddöntőt a házigazda britek futballcsapata, Stuart Pearce szerint azonban a játékokon szerzett tapasztalat a lényeg.

    „A legfontosabb az a tapasztalat, ami erősebbé és jobbá teszi a játékosokat. Az olyan tapasztalatok, amelyeket a győzelmek és a gólok adnak, valamint a vereség és a kihagyott tzienegyes okozta csalódás" - idézi a britek kapitányát az ESPN.

  • Nem indul el 100 m gáton a londoni olimpián szombaton hétpróbában aranyérmet szerzett brit Jessica Ennis.

    „Olyan sokáig akarom élvezni a sikeremet, ameddig csak lehet" - mondta a világ- és Európa-bajnok atléta. „A testemnek is szüksége van a pihenésre. Maximálisan elégedett vagyok a megszerzett érmemmel."

    A 26 éves Ennis esetleges részvétele 100 m gáton azután merült fel, hogy a hétpróba versenyei során ezen a távon 12.54 másodperc alatt ért célba. Ezzel az eredménnyel nyerte meg az amerikai Dawn Harper négy évvel ezelőtt a pekingi olimpiát. (MTI)

  • A legtöbb olimpiai éremmel rendelkező Michael Phelpst egyedi trófeával jutalmazták, amiért ő lett a legeredményesebb olimpikon. Csak találjon neki helyet a 22 érem mellett.

  • Joanna Roswell brit pályakerékpáros aranyat nyert társaival, Dani King és Laura Trottal. Rosweelnek ez volt az első olimpiája, de csapatban már háromszoros vb-aranyérmes. Alopecia areata betegségben szenved, ami szemöldök és haj körkörös elvesztésével jár.

    A 23 éves Rosweel szinte teljesen kopasz, csak egyes területeken maradt haja. 10 évesen vesztette el a haját, azóta párszor parókát viselve állt dobogóra, de Londonban paróka nélkül vette át az aranyérmét.

    149801607
    Fotó: Bryn Lennon
  • A román címvédő, Constantina Diţă-Tomescu szerint veszélyes lesz, mert túl élesek a kanyarok.