A XXX. nyári olimpián a magyar csapat várakozáson felül nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárt. Kövesse percről percre a londoni olimpia utóéletét!
Módosították a hétpróba végeredményét, ami rossz hír a magyar versenyzőnek, mert így nem 21., hanem 22. lett. Az történt, hogy kizárták a második helyezett Lilli Schwarzkopfot, a német csapat azonban óvott, amit azzal indokolt, hogy Schwarzkopf nem követett el semmilyen szabálytalanságot a befejező számban, a 800 méteres síkfutásban, amely után kizárták.
Az óvást elfogadták, Schwarzkopf visszakapta pontjait, és második lett, aminek következtében Farkas eggyel hátrébb csúszott a rangsorban a 22. helyre.
A magyar-spanyol kézin vesztésre állunk, 19-24, de most lőnek egy hétméterest, Mocsai pedig kiprovokálta a szokásos sárgáját. Kosárlabdában az amerikai által tönkrevert Nigéria Argentinával játszik, és áll vesztésre az első negyedben. Strandröpladában két amerikai férfi két orosz férfit ver, bokszban egy 64 kilós svéd püföl egy 64 kilós ukránt a 16 között, gyepladában az argentín nők ügyesebbek a németeknél, legalábbis 3-1-re állnak.
elég csúnya a vége, Gundel Takács talán jobban összeomlott, mint a magyar csapat.
- mondja Gundel Takács a magyar-spanyolon, és tényleg.
Az első félidő végéig még jól álltunk a spanyolok ellen kézilabdában, a második félidő felénél már hattal mennek a spanyolok. Mocsai most kért időt, több keresztmozgást kért.
Míg atlétikában pazar napjuk van a házigazdáknak, fociban már messze nem. Koreával játszott az egyesített brit csapat a negyeddöntőben, 1-1 lett a vége, 11-esekkel vesztettek. Sturridge hagyta ki az utolsót.
Korea a Hondurast nehezen legyűrő brazilokkal játszik az elődöntőben, a másik ágon Japán-Mexikó lesz.
A szombati harmadik brit atlétikai aranyat nyerte a szomáliai születésű, de brit színekben szereplő Mohamed Farah a férfiak 10 ezer méteres versenyében. A 29 éves, vb-ezüstérmes Farah mögött az amerikai Galen Rupp végzett a második helyen, míg a harmadik az etióp Tariku Bekele lett. Negyedikként ért célba Tariku Bekele bátyja, Kenenisa Bekele, az előző két olimpia aranyérmese. Eredmények: férfiak, 10 ezer méter, olimpiai bajnok: Mohamed Farah (Nagy-Britannia) 27:30.42 perc 2. Galen Rupp (Egyesült Államok) 27:30.90 3. Tariku Bekele (Etiópia) 27:31.43
(MTI)
A britek egyik legnagyobb sztárja, a világ- és Európa-bajnok Jessica Ennis nyerte a hétpróbát. 6955 pontjánál csak négyen értek el jobb eredményt a világon. Farkas Gyöngyi 6013 ponttal zárt, mindössze 17 ponttal elmaradva idei legjobbjától. Pekingben 5760 ponttal a 28. volt. Farkas Györgyi londoni eredményei: 100 m gát: 14.33 mp (932 p), magasugrás: 1,80 m (978 p), súlylökés: 13,55 m (764 p), 200 m: 25.72 mp (822 p), távolugrás: 6,07 m (871 p), gerelyhajítás: 46,52 m (793 p), 800 m: 2:17.83 p (853 p). Eredmények: hétpróba, olimpiai bajnok: Jessica Ennis (Nagy-Britannia) 6955 pont 2. Tatjana Csernova (Oroszország) 6628 3. Ljudmila Joszipenko (Ukrajna) 6618 ...21. Farkas Györgyi 6013
Megvédte címét a női 100 méteres síkfutásban a jamaikai Shelly-Ann Fraser-Pryce (10:75), mindössze három századdal megelőzve az amerikai Carmelita Jettert (10:78) és a szintén jamaikai Veronica Campbell-Brownt (10:81)
A Minden idők legnagyobb olimpiai sportólójának járó trófeát adott a Nemzetközi Úszó Szövetség, a FINA az utolsó számát úszó, az olimpia után visszavonuló Michael Phelpsnek. Az amerikai zseni három olimpián összesen 22 érmet nyert, ebből 18 arany, 2 ezüst és 2 bronz.
A brit Greg Rutherford nyerte a férfi távolugrást a londoni olimpián. A második helyen az ausztrál Mitchell Watt végzett, a harmadik pedig az amerikai Will Claye lett. Eredmények: férfi távolugrás, olimpiai bajnok: Greg Rutherford (Nagy-Britannia) 8,31 m 2. Mitchell Watt (Ausztrália) 8,16 3. Will Claye (Egyesült Államok) 8,12
"Fantasztikusak voltak a fiúk, országos csúccsal lettek olimpiai ötödikek, le a kalappal előttük! - mondta elismerően Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek a 4x100-as férfi vegyesváltó döntőjét követően. - Fiatalok, tehetségesek, s két olyan vezéregyéniséggel, mint amilyen az első emberként saját 100-as hátúszó csúcsát is megjavító Cseh Laci és az olimpiai bajnoki címet 200 mellen világrekordddal kiérdemlő Gyurta Dani négy év múlva, a Rio de Janeiró-i olimpián a legjobbak között lehetünk ebben a számban is, mert még fejlődni fognak. Az úszóválogatott egészéről most röviden annyit mondhatok, hogy éremben elmaradtunk a várakozástól, jómagam többre számítottam, az olimpiai pontokat tekintve azonban túlszárnyaltuk Pekinget, felülmúltuk a négy évvel ezelőtti teljesítményünket."
Az izlandi kézilabdaválogatott egy góllal győzött a címvédő franciák (30-29). Négy éve ez a két csapat játszotta a döntőt, akkor a franciák bizonyultak jobbnak. Ezzel Izland lesz a csoportelső, ha negyedik helyen megyünk tovább, velük játszhatunk.
A magyarokkal egy csoportban lévő Szerbia simán, 11-6-ra legyőzte az eddig veretlen Egyesült Államokat, ezzel át is vették a vezetést. A szerbek csak Montenegró ellen ikszeltek. A csoport utolsó meccsén az amerikaikkal játszunk.
A csoport állása: 1. Szerbia 7 pont, 2. Egyesült Államok 6, 3. Montenegró 5, 4. Magyarország 4, 5. Románia 2, 6. Nagy-Britannia 0
Ryan Lochte saját állítása szerint csak hülyéskedett, amikor élő egyenes adásban vallotta be mindenkinek, hogy rendszeresen belevizel az olimpiai medencébe. A témában pár nappal korábban nyilatkozó egykori válogatott Caroline Geehr valósznűleg vitatkozna vele.
„Az előttünk lévő akadályok határozzák meg az emberi nagyságunkat. Az a sok gát előttem nem akadály, hanem út a győzelemhez” – filozofált az amerikai atlétanő Twitteren.
Sandra Perkovicé lett az aranyérem női diszkoszvetésben, második helyen az orosz Darja Piscsalnyikova, a harmadikon a világbajnoki címvédő kínai Li Janfeng (Li Yanfeng) végzett.
női diszkoszvetés, olimpiai bajnok:
Sandra Perkovic (Horvátország) 69,11 m
2. Darja Piscsalnyikova (Oroszország) 67,56
3. Li Janfeng (Li Yanfeng, Kína) 67,22
Ilja Iljin világcsúccsal nyerte a férfi súlyemelők versenyét a 94 kg-os súlycsoportban, második helyen az orosz Alekszandr Ivanov végzett, a harmadik a moldovai Anatoli Ciricu lett.
Az imént boldogan konferálták fel, hogy nemsokára döntőt úszik a magyar válogatott a 4x100-as vegyesváltóban, miközben a versenyszám már jó néhány perce befejeződött.
A kínai válogatott nyerte a női párbajtőrözők csapatversenyét, az ázsiai együttes szerezte a vívósport olimpiai történetének 200. aranyérmét.
nem tudja tartani az érmet, az Egyesült Államok nyert Japán és Ausztrália előtt, Magyarország 3:33.02-s országos csúccsal ötödik.
Fantasztikus eredmény!
Japán vezet, Pulai Bence is tartja a 3. helyet.
200 után tartjuk a harmadik helyet.
a harmadik helyen váltunk, az USA vezet. Cseh megdöntötte az országos csúcsot, 53.40-re.
Cseh, Kozma, Gyurta Dániel, Pulai Bence úszik a döntőben, az olimpiai utolsó úszószámában.
„Ez az utolsó közös edzésünk” – írta Michael Phelps Twitteren az alábbi kép mellé, amin a két aranyérmet nyert Allison Schmitt-tel kézenfogva ugrik bele a medencébe.
A Missy Franklin, Rebecca Soni, Dana Vollmer, Allison Schmitt összeállítású amerikai csapat világcsúccsal nyerte a 4x100 méteres vegyesváltót, második helyen az ausztrálok, a harmadikon a japánok végeztek.
női 4x100-as vegyesváltó, olimpiai bajnok:
Egyesült Államok (Missy Franklin, Rebecca Soni, Dana Vollmer, Allison Schmitt) 3:52.05 perc - világcsúcs (régi: 3:52.19, Kína, 2009.08.01, Róma)
2. Ausztrália (Emily Seebohm, Leisel Jones, Alicia Coutts, Melanie Schlanger) 3:54.05
3. Japán (Terakava Aja, Szuzuki Szatomi, Kato Juka, Ueda Haruka) 3:55.73
A 400-on győztes kínai Szun Jang világcsúccsal nyert 1500 méteres gyorsúszásban, második helyen a kanadai Ryan Cochrane végzett, a harmadik a címvédő, tunéziai Uszama Melluli lett.
férfi, 1500 m gyors, olimpiai bajnok:
Szun Jang (Sun Yang, Kína) 14:31.02 perc - világcsúcs (régi: 14:34.14 perc, Szun Jang, 2011.07.31, Sanghaj)
2. Ryan Cochrane (Kanada) 14:39.63
3. Uszama Melluli (Tunézia) 14:40.31
A 100 méter után az 50 méteres gyorsúszásban is a holland Ranomi Kromowidjojo győzött, második helyen a fehérorosz Alijakszandra Heraszimenyja végzett, a harmadik a szintén holland Marleen Veldhuis lett.
női 50 m gyors, olimpiai bajnok:
Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 24.05 mp
2. Alijakszandra Heraszimenyja (Fehéroroszország) 24.28
3. Marleen Veldhuis (Hollandia) 24.39