Először futott magyar versenyló a világ legjobban díjazott dubaji versenysorozatának egyikén. Ostinato, nyergében az ír Kieren Fallonnal hatodik lett a 2000 méteres hendikepfutamon, Meydanban. Sokáig vezetett, de a célegyenesben visszaesett.
Ostinato utolsóként állt be az indítóboxba, és nem is jött ki jól belőle a startnál. A hatodik-hetedik helyen kezdte meg a futást. Fallon később nagyobb tempót diktált, és a kanyarban, a külső íven futva az élre állt. A célegyenesben azonban Elderly Paradise, a korábban Overdose-t is lovagló Christophe Soumillonnal visszavette a vezetést, és könnyedén győzött. Ostinato a hatodik helyre csúszott vissza, ezzel háromezer dollárt nyer.
A lovat tulajdonló A38 szindikátus egyik tagja elmondta, hogy nem tartják sikernek az eredményt. „A ló jó formában volt, sajnos a start pillanatában ágaskodott, utána nem tudta fogni a zsoké, és túl korán az élre állt. Onnan nem tud nyerni, Ostinato hátulról szeret jönni a célegyenesben, eddig úgy nyerte a versenyeit vagy ért el jó helyezést. Az azonban látszott, hogy nem lóg ki a mezőnyből, és fantasztikus, milyen jól alkalmazkodott egy új környezethez, a következő futás még jobb lesz."
Ostinato december középén érkezett meg az Egyesült Arab Emirátusokba, hogy akklimatizálódjon, és hozzászokjon a speciális pályaborításhoz, a tapetához. Azóta Bakos Szilvia kezei alatt dolgozott. A tervek szerint február 10-én egy 2400 méteres futamon is indul.
A versenyló 2011-ben megnyerte a 89. Magyar Derbyt, és a háromévesek leghosszabb futamában, a 2800 méteres Magyar St. Legerben is fölényesen győzött. Négyévesen a Milleniumi és a Kincsem-díjat is megnyerte, az ősszel két nemzetközileg is jegyzett német versenyen, a Bavaria Preison és a Preis der Deutschen Einheiton lett harmadik, utóbbin a Német Derby győztese mögött.