A bírói meghallgatás harmadik napján az eddig bénázó vád és a felkészültebb védelem újra összecsapott, de nem derült ki, hogy az atléta szándékosan ölte-e meg szupermodell barátnőjét, Reeva Steenkampot. A védelem talán egy hajszállal jobban áll, a nyomozást vezető felügyelő felkészületlensége, és zavaros válaszai sokat gyengítettek a vádon. Folytatás pénteken reggel kilenckor.
az éttermi balesetnél, mikor elsült a fegyvere. A bíró nem szeretné, ha valami hasonló történne, ha a futó szabadlábon van.
A védelem szerint nem sportszerű azt az ügyet itt felhozni, hogy emiatt ne lehessen óvadék.
a bírónak nem tetszik az éttermi lövés, és a lábtöréssel fenyegetés. Bár egyikből sem lett ügy, mégis rossz fényt vet Pistoriusra, árnyalja a jellemét, és most rontja az esélyeit, hogy szabadlábon védekezhessen.
Sok rajongója és sok ellendrukkere van, ha szabadlábon védekezhet, ha nem, mindenképpen nagy indulatokat kelt majd, így a védelem.
Barry Roux karba tett kézzel várakozik a pár perces szünetben. Pistorius csukott szemmel ül, láthatóan nagyon fáradt.
Képviselője, Gerrie Nel nem is érti, hogy adott tényekből hogyan lehet ennyire eltérő következtetéseket levonni. Ami tény, hogy egy védtelen nőt hajnali háromkor megöltek a vécén, mondja.
Ha a bíróság elfogadja Pistoriusék álláspontját, a szándékos emberölés akkor is megáll, csak egy betörő ellen követték el.
ezért hallgathatjuk meg az ő verzióját a történtekről.
Mindkettő a zuhanytálca előtti kádkilépőn feküdt.
Pistorius megint sír.
Az ott talált telefonok helyzete erről tanúskodik.
A vád szerint Pistorius nincs tisztában azzal, mit tett.
Pistorius így akar tovább élni, mondja a vád. Világhírű, nem fog elrejtőzni, azt mondja. Rendben, de ez a világhírű ember miért fenyegetőzik azzal, hogy eltöri valakinek a lábát?
A vád az írásban tett vallomást kritizálja.
hogy a barátnője ott fekszik vagy nem? Nem kérdezte meg, hogy Reeva, te hallottál valamit?
A vád azt is kétségbe vonja, hogy olyan nagyon szerették volna egymást.
Úgy cselekedett, mint egy férfi, aki felfegyverzi magát, és öl. Állítólag gyámoltalannak érezte magát a protézisei nélkül, de az ajtót mégis betörte.
A vád Botha nyomozót is igyekszik kimosdatni, aki szerintük semmi olyasmit nem állított, ami ellentmondana Pistorius vallomásának, vagy a védelem állításainak.
A vád a védelem által meghazudtolt tanúkat is megvédi: azt állítjuk, hogy ezek az emberek hazudnak? Hiszen eskü alatt vallottak.
Az AFP tudósítója szerint az atléta teljesen kikapcsolt, csak testben van jelen, csendesen sirdogál.
Nem sokkal jutottunk előrebb, a meghallgatás pénteken kilenckor folytatódik. Pistorius megy vissza pretória brooklyni rendőrörsére, ahol már egy hete él.