Acélnál erősebb kajak viszi őket Amerikába
Kovácsik Levente és Szabó Norbert Ádám célja, hogy Spanyolországból indulva, majd 6500 kilométert megtéve a nyílt óceánon keresztül, külső támogatás nélkül eljussanak a Karib-szigetekig. Ekkora utat páros kajakkal még senki nem tett meg megszakítás nélkül, ez 2000 kilométerrel több, mint az eddigi rekord.
Jelenleg a hajó szerkezetkész építésének körülbelül a 25%-ánál tartanak. Az építkezés január második hetében kezdődött; azóta elkészült a hajótest külső felének gyanta-, és szénszálszövet-rétegekkel való vákuumozása. „Az acélnál is erősebb és rugalmasabb is lesz a hajó. A szénszál és a gyanta ugyanis úgy dolgozik együtt, mint az acél és a beton a vasbetonban. Fontos, hogy ezt a folyamatot megismétlik a hajótest belső felén is, majd ugyanígy a hajó felső részének a külső és belső felén is” – magyarázza Kovácsik Levente.
A hajót Réder Ákos tervei alapján készítik, napi 8 órában általában két ember dolgozik rajta, akiket az építésvezető koordinál. „A legfontosabb szempont a biztonság, a gyorsaság és csak utolsó sorban a komfort volt. A hajó kicsi. Ennek ellenére úgy kellett megtervezni, hogy 2 ember, 300 kilogramm étel, az összes technikai, ruházati és biztonsági felszerelés elférjen benne."
A tervek szerint május közepére készül el a hajó, ekkor szeretnék először vízre tenni, nyáron az Adrián tartanak próbautat, az ekkor felmerülő prblémákat még korrigálni lehet.
A fizikai és lelki felkészülés is zajlik már. „Jelenleg egy héten hat napot edzünk, az esetek felében napi kétszer is. Ebből az egyik egy kardiójellegű munka, a másik pedig a személyi edzőnk által előírt edzésforma – például futás, spinning, úszás-, vagy erőnléti edzés”– mondja Szabó Norbert. Tavasszal az edző által kitalált váratlan szituációkkal és alvásmegvonásokkal kiegészített edzést folytatják.